Ennyien írták alá a petíciót, amivel meg akarják akadályozni, hogy az Országgyűlés elvegye tőlük a jogdíjak 25 százalékát.

A petíció szerint az Országgyűlést a magánmásolásokért megillető jövedelmek 25%-át átterelnék az NKA-ba. Ezt a pénzt jelenleg maguk a szerzők, előadók, kiadók egyesületei gyűjtik be, és osztják fel a jogosultak között, demokratikusan elfogadott felosztási szabályaik szerint. Illetve az NKA teljesen saját hatáskörben döntené el, mit kezd azzal az összeggel, amiről az alkotók, előadók – közel száz éves hagyomány alapján – maguk által meghatározott kulturális célokra mondtak le.

A jogdíj a szerzők, előadók fizetése. Egyedül a mi jogunk, hogy döntsünk e pénzek sorsa felől. Visszautasítjuk ezt a beavatkozást a magánautonómiánkba, és elvárjuk, hogy bármilyen rendszerszintű módosítás előtt az alkotmányos véleményezési jogunkkal élhessünk. Kérjük az Országgyűlés képviselőit, hogy a módosító indítványt ne támogassák!

A petíciót aláírta például Radics Gigi, Demjén Ferenc, Pierrot, Dés László, Dorozsmai Gergő (The Moog, Gustave Tiger), az Animal Cannibals tagjai, SP, a Fine Cut Bodies, és Sas József is.

Az Artisjus szerint este 6 körül várható a szerzői jogi törvényről történő záróvita és végszavazás.

A petícióból készült nyílt levelet ezen a linken tudjátok megnézni, de én ide is beillesztettem: