Halló, halló, te, aki csütörtökön ebédidőben, úgy egy óra tájban a Fillér utcában rongyolva az 53-as szám előtt elütöttél egy fekete-fehér, hosszú szőrű kandúrt. Neked írom ezt most.

Nem azért – feltételezve, hogy bejön az 1:1 000 000-s esély, és valahogy eljut hozzád –, hogy átkozzalak vagy lelkiismeret-furdalást próbáljak kelteni benned.

Advertisement

Az, hogy meghalt a macskabarátom, akivel együtt olvasgattunk és néztünk meccset, aki elém jött a kertkapuba, és döglött egeret hozott nekem, és aki alvás közben a lábamat melengette, az az én problémám. Úgy képzeltem, hogy potrohos középkorú koromban is őt fogom vakargatni, és most összetört szívvel kell elfogadnom, hogy nem így lesz, de ez is az én problémám. Az, hogy üres lett a ház, és mindenki csak ténfereg benne, és néha elsírja magát, az a családunk problémája. Az, hogy Füles tacskó nem ért semmit, csak nyüszögve néz ki a kertbe, hogy hol késik már egy napja a barátja, az Füles problémája.

Nem gondolom, hogy te tehetnél minderről, mert bárki elüthet egy macskát. Én is. Nem voltam ott, bent voltam a házban, nem tudhatom, hogy elkerülhetetlenül eléd szaladt, vagy te is a Filléren álterepjárón hetvennel csapatós seggfejek közé tartozol-e.

Azért írom ezt az egészet, hogy soha többé ne csinálj olyat, hogy ott hagysz egy haldokló macskát az út szélén. Városban voltál, olyan helyen, ahol pár száz méterenként van egy állatorvos. Autóval voltál. Legrosszabb esetben negyed óra lett volna az életedből. Még csak össze sem vérezte volna a kocsidat, nem volt rajta semmi seb.

Advertisement

Igazából mégis lelkiismeret-furdalást szeretnék kelteni benned, de nem bosszúból, hogy neked is szar legyen. Úgysem lehet olyan szar, mint nekem. Hanem azért, hogy ha valaha az életben még egyszer ilyen helyzetbe kerülsz, akkor szedd össze magad, és ne hagyd ott az áldozatodat meghalni az aszfalton.

A távolabbi diófa alá temettük el Pamacsot, és Borisz ötletére ajándékba odatettünk mellé egy nagy piros kaliforniai paprikát és egy kígyóuborkát, mert ezek akkora kedvencei voltak, hogy ha egy percre a konyhapulton hagytuk bevásárlás után bármelyiket, máris ellopta, és irtó hangos csámcsogássl elropogtatta. A temetés még a teológust is kihozta belőlem, és a betonkemény agyagba ásott lyuk előtt levezettem a gyerekeknek, hogy ha van macskamennyország, akkor Pamacska már ott van és boldog. És a világból nem tűnhet el csak úgy, nyom nélkül egy olyan csodás dolog, mint Pamacs személyisége. Na de ha van macskamennyország, akkor embermennyországnak is kell lennie. És akkor még találkozni fogunk vele.

Arra kérlek, ne csinálj több botcsinálta teológust, mert ebből nem lehet megélni.

És gondolj arra, hogy te is képes lennél arra, amire az a kocsijával szintén arra járó fiú. Aki meglátva az aszfalton heverő macskát – neki végképp nem volt semmi köze hozzá –,azonnal megállt, felvette és elrohant vele az autóval 3 percre lévő Pasaréti téri állatklinikára.

Nem olyan bonyolult ez, csak el kell kezdeni. Próbáld ki, garantálom, hogy SOKKAL jobb érzés lesz, mint 5 perccel előbb odaérni valahová.

(Ha esetleg az lennél, akinek az ismerőse/haverja/rokona elmesélte, hogy elütött tegnap egy macskát Budán, arra kérlek, küldd el neki ennek a posztnak a linkjét.)