A monarchiás kalandozások keretében tehát – ahogy azt jeleztem is előre jól – Csehország második legnagyobb városát látogattuk meg a hosszú hétvégén. Igazán okos döntés volt!

A vonat

Az jutott eszünkbe, hogy hagyjuk az autót a francba, közlekedjünk inkább kötött pályásan, annak is megvan a varázsa. Tényleg megvan, odafele kifejezetten kellemes volt suhanni, péntek volt és napközben, egy darabig csak mi voltunk a fülkében – nem termes, hanem fülkés kocsik közlekednek Budapest és Prága, illetve Berlin között –, és azután is érdekes és megfigyelésre érdemes emberek váltogatták egymást a közelünkben. Visszafelé nem volt ilyen jó. Először is késett a Hungaria expressz, másodszor meg mocskosul tele volt. Így megy ez vasárnap délután. Szerencsére számítottam erre, vettem helyjegyet is, ennek következtében felszállás után – miután nagy nehezen elvergődtünk a helyeinkig – fel kellett állítanom egy komplett családot. Ugyanakkor csomó mindent lehet csinálni, ha nem kell az embernek vezetnie: beszélgetni, olvasni, szunyókálni, sörözni/kávézni, bambulni, nézni a tájat stb. Három jeggyel számolva kb. annyiba került az út, amennyibe személygépjárművel került volna, kettőnek még tutibb így, négynek nem éri meg.

A város este

Brünn majdnem 400 ezres, ha minden igaz, de ennek a sok embernek a legnagyobb része nem a belvárosban él. Úgy értem, a belváros nem valami nagy, viszont ez jó, hiszen kényelmesen bejárható gyalogosan. Annyira meg nem kicsi, hogy jelentéktelen semmiségnek érezzük őt, pont elég teret, utcát, templomot, palotát, kocsmát tartalmaz, hogy kellemes legyen sétálgatni benne. És akkor a Spilberk várról még nem is szólottam, ami – történetének gonoszságára rácáfolva – igen barátságosan magasodik a város fölé. Este különösen klassz barangolni az utcákon, hidegben is, olyan tisztán és elegánsan csillog minden, mintha minimum Ausztriába tévedt volna az ember.

A város ősszel

Azt ezúttal csak elképzelni tudtuk, hogy milyen lehet a nyüzsgés a tereken nyáron, amikor süt a nap, és a kocsmárosok kirakják az asztalokat. Ehhez tényleg hideg volt – kellett a kabát, mint egy falat kenyér –, és érdekes volt megtudni, hogy Csehországban a fűtési szezon november 1-jén kezdődik. Ezzel együtt kérésünkre beizzították a szobánkban a radiátorokat, nem lehetünk elég hálásak érte. A meteorológusok megint átvertek: napsütéses 7-8 fokot ígértek szombatra és vasárnapra, ehelyett bús-borongós szürkeségben kellett elképzelnünk a vidámságot. Véső soron sikerült, nem panaszkodom.

A vár

A Spilberk menő, bár minden kiállítását nem néztük meg. A börtönkazamatákat igen, melyek nyirkos falai közt mások mellett Kazinczy Ferenc is raboskodott egy darabig. Erről kellett volna lennie valahol egy emléktáblának, amit sajnos sehol sem találtunk, így kénytelenek voltunk beérni Zoltánnal. Az egykori brutális börtönben maradványok már nincsenek – jól néznénk ki, ha lennének –, csak rab és őr alakú viaszbabák.

A templomok

Maradványok a Kapucinusok templomában vannak, több tucatnyi múmia, ha szeretitek az ilyet, ne hagyjátok ki. Van egy 12 éves ministráns is, aki az oltár előtt esett össze és halt meg kb. 300 éve, erről Szily jutott eszembe – nem tehetek róla –, milyen jó, hogy ő túlélte ezeket a maga idejében. A Szent Jakab-templom a tűhegyes tornyáról híres – lehet, hogy vannak hegyesebbek is, de én még nem láttam nála hegyesebbet –, a Petrov dombon elterülő Szent Péter és Pál pedig mindenestül lenyűgöző.

A Tugendhat villa

A két világháború közötti funkcionális építészet gyöngyszeme az épület – írja róla az internet –, 1928-ban tervezte Ludwig Mies van der Rohe. Mégpedig egy Tugendhat nevű embernek tervezte és építette. De ez mind semmi, ami valami, az az, hogy a Tugendhat villa a világörökség része. Megnézni egyrészt nem könnyű, másrészt nem olcsó. Nem könnyű, mert előre be kell jelentkezni, és nem olcsó, mert fejenként 300 koronába kerül, vagyis kb. 10 ezer forintot költöttünk volna rá, ha idejében eszünkbe jut. Nem jutott, így bementünk a kertbe 150 koronáért összesen, megcsodáltuk minden oldalról, be is lestünk a hatalmas üvegablakokon. A képek alapján nem értettem – buta vagyok hozzá –, miért annyira csodálatos ez a ház, de ott helyben valahogy megéreztem a nagyszerűségét.

A sör

Bizonyára tudjátok, hogy Csehországban is sörforradalom van, Prágában állítólag pláne. Brünnben két nap alapján ez abban merül ki főként, hogy tisztességes ember nem iszik akármit, hanem oda megy be, ahova vagy az van kiírva, hogy pivo z tánku, vagy az, hogy nepasterizovane – a helyesírási hibákért nem vállalom a felelősséget –, mert ott biztosan friss és fasza dolgokat fognak a korsójába-poharába tölteni. Én újabban csak pohárral iszom, gyorsabban melegszik, ez a 7 fokra hűtés tisztára kikészít. De a lényeg, hogy egészen hihetetlen, mennyi márka van jelen a város rettentő számú kocsmáiban, ha elkezdtem volna számolni, fix, hogy eljutok vagy ötvenig. Ennyit nyilván nem próbáltam, noha igyekeztem, ráadásul – tudom, iszonyú durva, mit csináljak? – a Starobrno is kimaradt. Majd legközelebb. Voltunk a híres Pegasban – hotel, étterem és főzde a város közepén –, ahol az idők szavának súlya alatt meghajolva IPA-t is főznek, most új-zélandi és amerikai komlóval bolondítva. Finom volt az is, nem kicsit.

A knédli

Gyerekkorom óta megőrülök a knédliért. Fogalmam sincs, mitől, hogyan habarodtam bele, de megtörtént, úgyhogy anyám annak ellenére készítette rendszeresen – párolt káposzta és pörkölt mellé –, hogy apám nem szerette, azt mondta rá, főtt kenyér. Amikor csak beteszem a lábam Csehországba, mindig knédlit akarok enni – és mindig akkorát koppanok, mint a pinty. De már évekkel ezelőtt rájöttem a titok nyitjára: olyan vagyok, mint a hülye turista, aki Budapesten szabadulna bele a magyarosba, előzetes rákészülés nélkül. Úgyhogy most tájékozódtam, és a vállalható, de nem annyira extra – a füstölt lazac előételnek azért csodás volt – pegasos első vacsora után a másodikat a központtól kicsit távolabb elterülő U Semináruban költöttük el. Konkrétan Ferenc Jóska fent látható portréja alatt. Sokszor kiderült már, hogy a Tripadvisor is átverheti a fogyasztót, de ezúttal nem így történt: a város legjobb tradicionális cseh konyhája úgy teljesített, ahogy a város legjobb tradicionális cseh konyhájának teljesítenie kell. Én még ilyen klassz staroceská svicková na smetánét életemben nem ettem, a cisársky trhanec pedig akkora hab volt a tortán, hogy a fal adta a másikat. Plusz Pilsner z tánku, és nem egészen tízezret fizettünk hárman.

A jégkorong

Kimaradt. A Kometa Brno pénteken vendég volt Zlinben, és mire otthon játszott volna vasárnap, addigra már a vonaton kellett ülnünk. Azt mondják, hiába gyengébb most a csapat, telt házasak a meccsek feszt. Jó lett volna, na de annyi baj legyen, úgyis vissza kell menni.