Kénytelen vagyok elismerni: fogalmam sem volt a határon túli valóságról, teljes képtelenségnek gondoltam azokat az erdélyi felméréseket, amelyek arról szóltak, hogy bőven kilencven százalék felett van a Fidesz támogatottsága arrafelé.

Erre tessék: a határon túliak több mint 60 ezer szavazatot adtak le Orbán Viktorra, és még 1500-at sem a Jobbikra, a kormányváltó baloldalra meg összesen 777-et. Persze hozzá kell tenni, hiába regisztráltak viszonylag sokan (még mindig sokkal kevesebben, mint ahányan állampolgársághoz jutottak az elmúlt négy évben), az érvényes szavazatok száma a 63 ezret sem érte el. De nem is a baloldal iránti határon túli undor ilyen egyértelmű kifejeződése hökkent meg, hanem a Jobbik leszereplése. Ezek szerint hiába nyomultak, amennyire bírtak (Kárpátalján pl. arányaiban több már a rovásírásos falunévtábla, mint Magyarországon), semmire sem volt ez elég.

Advertisement

A bal bukása ehhez képest magától értetődő, azt a népszavazási kampányt és a következményeit nem fogják elfelejteni Gyurcsány Ferencnek az odaátiak az elkövetkezendő évtizedekben.

Annyira persze nem nagy tétel ez, az összes szavazat számából is látszik, nem döntöttek ők semmiről (hacsak a kétharmadról nem mégis), és azok a kevesek, akik vették a fáradságot, nem reprezentálnak teljes közösségeket, de azért érdemes lehet elgondolkodni azon is, hogy milyen határon túli politikát volt célszerű folytatni az elmúlt két és fél évtizedben. Nem, egyáltalán nem pusztán a belpolitikai haszon felől nézvést. Bár mint látható, ez a két dolog erősen összefügg.