Ha a kedvenc kifejezésem nem lenne benne – nem a Lendvay utcában bukkantak fel először a kígyóvállúak, biztosan emlékeztek erre még páran –, nem is reblogolnám Bayer Zsolt legújabb kirohanását. Valamint akkor sem, ha nem értenék egyet vele!

Mármint ebben:

Egyik kedvenc filmem, az Igazából szerelem képsorai járnak a fejemben. Azért jó film, mert lelke van. Olyan igazi lelke. És jó benne mindenki, Emma Thompsontól Hugh Grantig.

Ez így van. Aki nem szereti az Igazából szerelemet – függetlenül attól, hogy az elmúlt iksz évben hányszor adták karácsonykor a tévék –, az nekem sem barátom.

Ráadásul az amerikai elnökös részt is bírom, azon mindig jó mulatni, ha az erőseket szívatják. A másik kedvencem Alekszej Balabanov Brat 2-je ezen a vonalon, amiben az orosz gyerek úgy miszlikbe aprítja a szenyó amcsi gengsztereket, hogy öröm nézni.

Mindazonáltal most nem arról van ám szó, hogy szegény Magyarországot csak úgy báncsák. Most arról van szó, hogy pozíciót kell választani. Hogy maradunk-e, ahol eddig voltunk, vagy valami furcsa és körvonalazathatatlan hagymáz kedvéért kikóválygunk a senkiföldjére, árván, egyedül. Hogy játékszer volnánk a nagyok kezében, akiket kurvára nem érdekelnek a mi érdekeink, hanem csak a saját szempontjaikat nézik? Nyilván. Mitől lehetne másképpen? Na és ebből akkor mi következik? Hadüzenet Amerikának?

Úgyhogy maradjunk annyiban, a BZS-szöveg többi része csak a szokásos militáns zagyvaság. Ráadásul Cink elvtársat már meg sem akarják ölni benne – mindössze HVG és 444 elvtársak vannak terítéken. Nem lesz ennek jó vége.

Advertisement

Viszont: megint előkerül a békemenet – mint tegnap Bencsik Andrásnál –, noha este arról szóltak a hírek, hogy a Fidesz szerint egyelőre nem időszerű erőt mutatni. Igaz, ráérünk.