"A megszületett gyermekek aránya néhány megyében már elérte az 50%-ot." A püspök szerint a katolikusoknak sajátos felelősségük van a cigányok nyomorult helyzetének megoldásában. A magyar szinten igen merész körlevélben az amerikai feketéket azért négernek nevezi.

Az egyház és hívek különleges felelősségéről írt, és olvastatott fel most vasárnap körlevelet Beer Miklós váci püspök. A szövegben visszatérően utal Ferenc pápára.

Így kezdi:

A mai evangéliumban Urunk elénk tárja a munkanélküliség kiszolgáltatott, reménytelen helyzetét. Egyre égetőbb problémája ez a jelenkori társadalmunknak is. Ez a világméretű nyomorúság különösképpen érinti Európában és elsősorban hazánkban a cigányságot. Ferenc pápánk sürgető felhívása egybecseng Jézus tanításával. Nem mi döntjük el, hogy ki méltó az irgalomra.

Utána, a cigányok sanyarú helyzetét lefestő bekezdések után leszögezi:

Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot, hogy egyikük sem maga választotta meg, hogy cigánynak szülessék. Ahogyan mi sem választottuk meg a családunkat, személyes adottságainkat.

Keresztényként szemünk előtt kell tartanunk azt az igazságot is, hogy mindannyian emberként születtünk és hordozzuk a Teremtő Isten képét.

Hogy ezek evidenciák minden bibliforgató keresztény szemében? Ezzel Beer püspök is tisztában van:

Ezeket a legalapvetőbb keresztény igazságokat a jelen társadalmi helyzetben önvizsgálatként újra és újra át kell elmélkednünk.

A püspök egy körlevél lehetősőgeihez mérten konkrét cselekvési tervet is ad:

Nem csaphatjuk be magunkat. A cigányság nem maga kereste a nyomorúságát, de saját erejéből nem is tud abból kiemelkedni. A foglalkoztatás, a munkahelyteremtés, az önmagáról való gondoskodás képességének megtanítása, az oktatásban való részesítés mind-mind feltétele annak, hogy önbecsülésük lehessen. Mindezt nekünk kellene megadnunk, nekünk kellene ehhez hozzásegíteni őket.

Később kiderül, hogy a püspök amatőr antropológus is:

Keresztényként nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a cigányság sajátos kezdetleges vallásossággal keresi az egyházzal való kapcsolatot. Szentnek tartják a keresztséget, a családot, gondoskodnak az öregekről, tisztelik a halottakat, különös gyermeki vonzódással tekintenek a Szűzanyára.

Nem ők tehetnek arról, hogy a vándorló, gyűjtögető életmód, a sajátos cserekereskedelmi viszonyok, a régi mesterségek iránti kereslet mind-mind eltűnt a mai európai civilizációból. Partra vetett halként tengődnek.

Hogy a vége felé azt is megemlítse, a katolkius egyházon belül sem kockázat- és beszólásmentes dolog rendesnek lenni a cigányokkal:

Hálát adunk Istennek, hogy korunkban is vannak nagylelkű papok, szerzetesek, világi testvérek, kik a közvélemény gúnyos megjegyzései ellenére is vállalják a cigány testvérekkel való önzetlen törődés áldozatát.