Az elemző értelem lepattan a Demokratikus Koalíció facebookos kampányáról, amiben a gyurcsányista politikusok a Should I Stay Or Should I Gót gitározzák. Állítólag nem arról van szó, hogy Gyurcsány visszavonulna a politikától.

Tegnap Vadai Ágnes, ma pedig Molnár Csaba változott műrockerré egy-egy Gyurcsány Ferenc által személyesen megosztott fb-videón.

Bár lepattan az elemző értelem, meg nem semmisül, így miközben azt figyeljük, hogy Molnár Csaba a levegőbe pattan, a józan eszünk maradéka azt sikoltja:

ezzel ugye csak megosztásokat lehet nyerni?

Hálistennek igen. Most már csak ki kell várnunk azt a klipet, amelyiken Gyurcsány "Lájkért Szopok, Nyalok Gombot Varrok" Ferenc is dévajul a levegőbe szökken.

De mi ez az egész kampány? Annyit biztosan lehet tudni, hogy alapvetően a párt hétvégi, tisztújító kongresszusára készült. Lehet, hogy csak annyiról van szó, hogy így kampányolnak maguk mellett a vezetőség tagjai? (Az elnök Gyurcsány mögött Molnár a párt ügyvezető alelnöke, a három alelnök Vadai, Niedermüller Péter és Debreczeni József.)

MINDENT megadnék a látványért, amint Niedermüller "Hajléktalan Értelmiségi" Péter szuperlassításban a levegőbe szökken, és közben kamugitározik. Bár az ő esetében az lenne az igazán ütős kampányvideó, ha szuperlassításban megmosnák a haját.

Az ATV ma reggel meginterjúvolta Vadai Ágnest, akiről Gyurcsány Molnár előtt egy nappal posztolt ki hasonló klipet. Vadai nem árulta el, mire megy ki a játék, de cáfolta, hogy a szám címe arra való utalás lenne, hogy Gyurcsány Ferenc le akarna lépni a színről. Ez talán azért merülhetett fel, mert a számot DJ Gyurcsány azon az Erzsébet téri buliján is lejátszotta, ahol új magyar csúcsot állított fel a sajtó előtti hercigeskedésben.

(Coub art: szarvas)