Amikor Orbán Viktor bukásáról írtam néhány hete, sokan azt mondták, előreszaladtam, mint egy hülye. Most, hogy a Fidesz végnapjairól írok, újfent kinéz ez. Pedig ott tartunk ám – még ha ezek a napok akár évekig is elhúzódhatnak. Elmondom jó hosszan, hogy hogy gondolom.

Hogyan kezdtem el aggódni és ábrándultam ki a magyar belpolitikából? – eredetileg ezzel a címmel akartam okoskodós jegyzetet írni tegnap, mivel intellektuálisan és érzelmileg alaposan megmozgatott Orosz Péter szövege. Nagyjából fordított utat járunk be mostanában mi, és ez érdekes. (Nem mintha teljesen feladtam volna szemlélődő alapállásomat, továbbra is jelenségnek tartom a politikát, ami az érdeklődésemre tart számot – és nem a lelkemre igényt –, de az utóbbi időben kezdek bizonytalankodni.) Kicsit később az jutott eszembe: azt kéne kifejtenem, hogy a Fidesz az új MDF. Még később kijöttek a Medián friss eredményei. Úgyhogy rájöttem, átfogóbban kell végigzongoráznom néhány dolgot, itt az ideje.

Miért van itt? El tudtátok volna képzelni még csak néhány hónappal ezelőtt is, hogy:

  • ilyen irtózatos-országos düh támad egyik-másik Fidesz-intézkedés nyomán, amilyet most nap mint nap tapasztalunk?
  • több tízezres tüntetések lesznek a rendszer ellen, és egyik-másik kérdésben a miniszterelnök meghátrál?
  • a veszteségeket kompenzálandó kizárólag hülyeségek jutnak a fiúk eszébe, és amúgy is egyre-másra dobják be a képtelenségeket a vasárnapi zárva tartástól a fővárosi autópálya-szakaszok fizetőssé tételéig?
  • a hatalmi konszolidáció kapujában álló kormánypárt egyik hónapról a másikra 900 ezer szavazót veszít?
  • Simicska Lajos és Orbán Viktor összebasznak, és a miniszterelnök régi barátját-harcostársát említett úrnak nevezi egy interjúban?
  • a korábban hibátlanul lojális jobbos sajtó témák-topikok sora tárgyában fordul szembe a Fidesszel?
  • fideszes politikusok mondanak mást – Pokorni Zoltántól Rubovszky Györgyön át Bús Balázsig –, mint amit a központi kotta alapján mondaniuk kellene?
  • kiderül, hogy Habony Árpád tanácsadó nem korszakos zseni, csak egy cincogó tökfej?

Lehetne folytatni ezt, de ennyi elég első nekifutásra. Nézzük, hogy jutottunk el idáig.

Mi volt a Fidesz?

Kezdetben tökös és rokonszenves fiatalok gyülekezete, akik a rendszerváltás előtt azt mondták, lehet más a politika, és nemcsak szembementek a sztenderdekkel, lendületből fel is rúgták azokat. Az első szabad választások után gyorsan megutálták a mulya, pókhálósan nemzeti-konzervatív kormánypártokat, de nem voltak hajandók összebútorozni a szocikkal és a hozzájuk simuló eszdéeszesekkel sem. Az 1994-es kétharmad és a jobboldal összeomlása után felismerték a tátongó üres területet, búcsút intettek radikális liberalizmusuknak, benyomultak a konzitérbe, annektálták. Az 1998-as választásokat megnyerték, vállalhatóan kormányoztak – bár csináltak szimbolikus hülyeséget sokat –, 2002-ben mégis megbuktak, ezen nagyon felháborodtak.

Azt a következtetést vonták le, hogy nem voltak elég kemények, elkezdtek mozgalmárkodni, még népebb néppártot építeni, polgári köröket szerveztek, új embereket húztak be magas szintekre – a legszuperebb szerzeményük Schmitt Pál volt –, a régieket elkezdték kikoptatni. Amikor a nagy nyomulás és a ciklus közbeni európai parlamenti siker sem volt elég ahhoz, hogy 2006-ot megnyerjék, még inkább meghasonlottak, volt egy pillanat, amikor azt sem lehetett kizárni, hogy Orbán Viktort megpuccsolják. Ez aztán elmaradt.

Orbán tartotta a pozíciót, erősebb és erősebb lett, nem volt nehéz dolga, a 2006. őszi zavargásoktól Gyurcsány Ferenc teljes erőből hajtotta a malmára a vizeket. Az MSZP miniszterelnöke néhány hónappal újraválasztása után máris megbukott – mint Antall József a taxisblokádkor 1990 őszén –, ám az, hogy ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, és akkor mondott le, amikor már késő volt, a Fidesz első kétharmados győzelméhez vezetett.

Rendszeresen megkérdezték akkoriban tőlem és tőlünk, akkori indexesektől – mármint a 2006–2010-es nyomorult kormányzati ciklusban –, miért ütjük annyira Ferencet. Hisz ha Viktor visszajön, semmivel sem lesz jobb. Erre az volt a válaszunk, hogy szinte mindegy, ki jön, a lényeg, hogy aki ennyire képtelen volt bármit kezdeni az országgal, az húzzon a vérbe.

Advertisement

A választás jobb sorsra érdemes fiatal demokráciákban soha nem arról szól, hogy valakit felemelünk. Arról szól, hogy valakit letaszítunk. Mert megérdemli. A bukás olyan, hogy jár.

Mi lett a Fidesz?

Elkerülhetetlen volt, hogy négy és fél év kormányzás után oda jussunk, ahol most vagyunk? Benne volt Orbán Viktorban, hogy a fontos dolgokkal – pl. a gazdasággal – semmi érdemlegeset nem tesz, cserébe komplett hülyeségek sorával fogja mérgezni a szegény magyar népet, és markánsan atlantista elveit félredobva fokozatosan távolodni kezd attól, amit Európának vagy Nyugatnak szoktunk nevezni?

Advertisement

Nincsenek határozott válaszaim ezekre a kérdésekre. Tudom, hogy akik mindig ellenséget láttak Orbán Viktorban, most azt mondják, ők már akkor is megmondták. Én személy szerint valóban nem mondtam meg – de nem bánom, aggódni jobb későn, mint korán. Engem nem izgatnak a szimbolikus politika gesztusai, nem tartom fájdalmasnak a demagóg retorikai fordulatokat, és bár a lehető legszázszázalékosabb mértékben liberálisnak vélem magamat, egyfelől szinte semmit sem gyűlölök, amit a magyar liberálisok szoktak, másfelől vannak topikok, amelyeket fontosabbnak tartok. De én a döntéshozó politikára vagyok kíváncsi – arra módfelett. Nem az számít, mint mondanak, hanem az, hogy mit tesznek. Egyszerűbb igazság nincsen.

Ha így nézzük, akkor hogyan teljesített a második Orbán-kormány?

Szarul, ez nem kérdés – de ezt nem lehetett előre tudni. Nem jött be semmi, ami a 98–02-es ciklusban igen, és bár a csődöt sikerült elkerülni, a hiányt levinni, az inflációt leszorítani, a felemelkedésből nem lett semmi. 7 százalékos GDP-növekedés? Hehe. Ez az, ami gáz: kétharmados felhatalmazással bármit lehetett volna csinálni, de ez a bármi ahelyett, hogy normális, itt-ott a konszenzus esélyét is fenntartó, nagyvonalú és konstruktív politika lett volna, nyakunkra hozta a nemzeti együttműködés rendszerét és a centrális erőteret.

Advertisement

Tudom, hogy a politika verseny, és a gyengébbet le kell győzni – pláne, ha korábban ő is arrogáns és nagyképű volt –, mindazonáltal ha egy ország ott tart, hogy régiója elsői közül az utolsói közé kínlódta magát, az újraemeléséhez nem a pusztításon, hanem az építkezésen keresztül vezet az út. Lehet, hogy naiv vagyok, de az jól látszik, hogy ami és ahogy történt, csak egy helyben toporgáshoz és egyre nyomasztóbb hangulatokhoz volt elegendő.

Meg ahhoz is, igaz, hogy kompetens és meggyőző ellenzék híján – a 2012-es ciklusközepi süllyedés ellenére – kétharmadot lehessen ismételni.

Milyen lett közben a Fidesz? Milyen ez a mostani Fidesz-kormány, mondjuk az 1998-ashoz képest? Néhányan biztos emlékeztek rá, az első Orbán-kormány első felállásában nem lehetett miniszter a fantaszta Matolcsy György, ciki lett volna, úgyhogy Chikán Attilát kérték fel. Matolcsy most a Magyar Nemzeti Bank elnöke, és Orbán Viktor körül már senki sincs meghatározó pozícióban a régiek közül. Senki, aki valaha tegezhette – ezt a poént mostanában többektől hallottam –, az egy szem Varga Mihályt kivéve. Ő is csak azért, hogy minden héten szopjon valami miatt. Nincs már Pokorni, Szájer, Deutsch, Áder, Kövér, Németh Zsolt, Navracsics, megszívta Kósa is, és hosszan lehetne folytatni a sort. Nem mondom, hogy gáncs nélküli lovagok lettek volna mind – ráadásul többségük jó állásban van, menő fizetéssel, és lojálisnak mutatja magát –, de hogy kvalitásosabb-rutinosabb figurák voltak, mint pl. Szijjártó Péter külügyminiszter, az vitán felül áll.

Advertisement

A Fidesz korábban a saját utánpótlását is jelentette – Orbán Viktor 35 éves volt, amikor először miniszterelnök lett –, és nemcsak a 90-es években, a következő évtized első felében sem volt undorító belelépni és karrierrel próbálkozni benne. A rendezvényein is tízezrével voltak ott fiatalok, más kérdés, hogy akkoriban ezeket még nem a CÖF-COKA szervezte, és nem Békemenetnek hívták őket. Ez egyáltalán nem mellékes: az MSZP vesztét történetesen az okozta, hogy a rendszerváltás után nem törték magukat a tizen- és huszonévesek, hogy vén exkomcsik között politizálhassanak. Zuschlag Jánosokra futotta nekik főként.

Mára eljutott ide a Fidesz is: közepes képességű karrieristákon kívül senkit sem dob fel a rendszer. Nincs merítés. Az utolsót, aki tényleg eszelős karriert csinált, Szijjártó Péternek hívják. Jó, ott van még Kocsis Máté is. Ez nemcsak a káderpolitika szempontjából baj, hanem azért is, mert nincs senki, aki bármit is tudna mondani a korosztálynak, amelynek tagjai pár választással ezelőtt – ahogy imént mondtam is – még magától értetődően a Fideszre szavaztak. Így lesz Orbán Viktor pártjából arrogáns, gazdagodó kiskirályokat felvonultató, unalmas, öreges politikai erő, amelynek sikerült ugyan meghódítania a nyugdíjasokat – emelésekkel és rezsicsökkentéssel –, de a fiataloknak nincs mit üzennie. Keresztet vethet rájuk. Hát egyebek közt ezért is mondom, hogy elkezdődtek a Fidesz végnapjai.

Mi lesz a Fidesz?

Minden politikust és minden pártot utolér a sorsa, nemigen lehet megúszni. A rendszerváltó erők szinte mindegyike elpusztult már Magyarországon, mert képtelen volt fogni az új adást. Bukott az MDF és az SZDSZ, az FKGP és a KDNP, eltűnt a MIÉP, összeomlott az MSZP.

Advertisement

A Fideszt az egyember-centrikussága tartotta össze, és az is fogja tönkretenni. Ahhoz, hogy egy politikai erő friss maradjon, értse a világot, reagálni tudjon arra, ami történik, mozgásban kell lennie. Ám a kontraszelekció gyilkol. Ma így ránézésre – már és még mindig – Orbán Viktor az egyetlen, aki nagyjából tisztában van vele, krízishelyzetben mit kell mondani, hogy kell dönteni. A netadó visszavonása ezt igazolja – ám az, hogy ennek a szövegnek az elején olyan sok pontot sorolhattam fel, azt mutatja: a varázserő kopik, a varázsigék nem működnek. A rezsicsökkentés szuper szó – hatását tekintve –, csakhogy minden helyzetben képtelenség bevetni. Működött, működgetett, és hopp, egyszer csak nem működik többé tökéletesen. Hiába, Habony Árpád sem isten, és egyedül is van. Nincsenek Pokornik, Kövérek, Áderek – nincsenek nekik színvonalas utódaik sem. Nincs felkészült és népes döntéshozói kör, néhány emberes boszorkánykonyha van csak. A valóság így mind messzebbre és messzebbre kerül.

Oké, az összeomlás még odébb van. A Fidesz zuhan ugyan, de biztosan vezet – kompetens ellenzéknek pedig egyelőre se híre, se hamva.

Kompetens ellenzék azonban Őszöd nyilvánosságra kerülése idején sem volt. Később lett. Lett szupererős Fidesz, meg lett két új parlamenti párt is, Jobbik és LMP. Aláhúzom még egyszer: két új párt. Mi kellett ehhez? Az, hogy Gyurcsány Ferenc ragaszkodjon a hatalomhoz. Ez Orbán Viktornak is menni fog, nyugodtak lehettek. Persze nincs is miért – és hova – sietnie még.

Mi lesz a Fidesz után?

Fogalmam sincs. Nem nekem kell kitalálni.

Ja, és hogy miért aggódom? Nem a Fidesz sanyarú sorsa miatt, elhihetitek. De csak kiforrja magát valami végül. Csak lesz Magyarország valamilyen. Megérjük. Meglátjuk.