Már maga az ötlet is hátborzongató, hogy a gyerekeid számához kötnék a nyugdíjat, de a konkrét számok egyenesen ijesztőek.

Én még mindig emésztgetem, hogy tényleg azt tervezik, hogy a nyugdíj az ember gyerekeinek a számától függjön, és akinek kettőnél kevesebb van, azt anyagilag megbüntessék, miután végigdolgozott egy életet. A nyugdíjrendszer összekötése a keményen büntető rendpárti népesedéspedagógiával egészen őrült gondolat. Klasszikus Fidesz-kormány-dilemmám van, nem tudom eldönteni, hogy terelésból, gumicsontnak dobtak be egy ilyen képtelenséget, vagy komolyan gondolják.

Advertisement

Ráadásul az eddig megismert hírek szerint a Népesedési Kerekasztal javaslata alig burkoltan cigányellenes is. Hiszen állítólag csak csak az a gyerek számítana bele, aki legalább középiskolát végzett vagy szakmát szerzett.

A Botos házaspár gyerekekre alapozott bonus-malus rendszere nem vadonatúj. Most láttam a Tumblr-en ezt a Botosék által 2012-ben készített táblázatot arról, hogy a terveik szerint hogyan alakulnának a konkrét nyugdíjösszegek 0, 1, 2 és 3 gyerek esetében. Hát itt nem arról lenne szó, hogy bónusz jár a több gyerekért, hanem arról, hogy brutálisan kicsinálnák a gyerekteleneket:

PONTOZÁS

Alappontszám, átlagkeresetnél: 14,4 - 114 ezer Ft/hó

Gyerektelenség: mínusz 5,5 pont - 70,7 ezer Ft/hó

Egy gyerek: mínusz 3,7pont - 85 ezer Ft/hó

Két gyerek: nulla pont - 114 ezer Ft/hó

Három gyerek: plusz 2,2 pont - 131,8 ezer Ft/hó

Négy gyerek: plusz 3,5 pont - 142,3 ezer Ft/hó

Itt van egy tavalyi 168 óra-cikk ugyanerről. Tátott szájjal nézek, bár engem a dolog már nem fog érinteni, mert állítólag a most 35 évesekre vonatkozna először a rendszer.

Advertisement

update: Mindenképp olvasd el ezt a szenzációs szexinterjút Botos Katalinnal, akinek a jelek szerint nem kenyere a féktelen hancúrozás!