Imre bácsi lebuktatta a maffitát, de előtte még kirúgták Anitát becstelenség miatt.

Na ez például egy olyan téma, amivel nincs kedvem viccelni. Nem is értem, hogy az öregkori hiszékenység vámszedői hogy csinálhatják ezt az egészet még mindig. Komolyan.

Imre bácsi sztorija a Blikkből:

K. Imre és felesége egy korábbi termékbemutatón vásárolt egy polarizált fényű lámpát 350 ezer forintért, egy másik termékbemutatós cég pedig azt ígérte, dupla áron eladják. Az idős házaspártól elvitték a lámpáját, plusz 120 ezer forintot, de ez sem volt elég.

– Amikor odaadtuk a lámpát és a pénzt ennek a bizonyos Anitának, nem gondoltunk rosszra, mivel tőle vásároltunk. Csak később derült ki, hogy becstelenség miatt őt kirúgták – kezdte kálváriáját Imre bácsi. – Közel egymillió forintot ígért, de eltűnt a pénzzel és a lámpával, így feljelentettük.

A nyomozók azt mondták, jönni fognak ezek még, és jöttek is, de kattant a bilincs.

Imre bácsi most fél, hogy bosszút állnak – viszont szeretné visszakapni a csodalámpát –, a szóban forgó cég vezetője pedig azt mondja, kirúgott munkatársak szemétkednek, ők ezzel szemben minden törvényi előírásnak megfelelően végzik népgyógyító tevékenységüket.

Eszem megáll.