Miközben gazdaságilag az a helyzet, amit mindannyian érzünk, óriási rekordot ért el a Szerencsejáték Zrt. 2012-ben. Soha nem volt ekkora bevétele a cégnek és a magyarok soha nem játszottak ennyit, darabra sem.

Még csak nem a is a drágulás hozta a nagybevételt, soha nem volt 1,2 milliárd darab alapjátékot játszottak le ugyanis az ügyfelek, így minden egyes magyar állampolgárra jutott több, mint 120 játék.

Advertisement

A 213 milliárdos rekord árbevételből jutott bőven támogatásra is, a költségvetésen keresztüli, automatikus sport- és kultúratámogatásokon felül 1,3 milliárdot osztottak szét közvetlenül. A Szerencsejáték Zrt. a mindenkori kormányok kéményseprőruhás, aranycsöcsű fejős malaca, akiből mindig lehet valamennyi pénzt kifejni a haveroknak. Így volt ez 2012-ben is, amikor például a Ferencváros Kubatov fideszes pártigazgató által elnökölt focicsapatát szőnyegbombázták meg pénzes kufferekkel. A grafikonokból jól látszik, hogy amikor a Fidesz 2010-ben átvette a csepegő csöcsöt, még csak évi 70 millió forint körüli összeggel támogatta a cég a sportot, ma már 600 millióval. Mókás, hogy a netre az előbb fölrakott éves jelentésben van egy csomó név, támogatott szervezeteké, de az FTC hogy, hogy nem, kimaradt belőle.