Vlagyimir Klicsko az ötödik menetben intézte el végleg szegény Kubrat Pulevet, de a bolgár már előtte is megjárta a padlót vagy háromszor. A nehézsúlyú boksz persze így is unalmas.

Régebben minden meccsét megnéztem a két ukrán óriásnak, nagyon bírtam, ahogy ezek a fiúk – mármint Vitalij és Vlagyimir – lerendezték ezt a korábban főként amerikaiak által uralt világot. Később azonban, ahogy fogytak az ellenfelek és az összes nagy reménység kifeküdt egymás után, az egész jelenségből kiveszett a spiritusz. Pláne azután, hogy Vitalij sokadszori nekifutásra visszavonult – azóta, mint tudjátok, előbb forradalmár lett, majd főpolgármester –, Vlagyimir meg rájött, hogy az ellenfelek egyébként az övéinél jóval gyengébb pofonjait a leghatékonyabban tehénkedéssel és ölelkezéssel tudja kivédeni.

Az újabb kihívó ugye Bulgáriából érkezett, igazán szép mutatókkal és elég sok bátorsággal – ez utóbbit úgy kell érteni, hogy nyerni szeretett volna, nemcsak megúszni a grandiózus verést. Pulev a legjobb védekezés a támadás jegyében nekiment Klicskónak, és ez egy akkora kiütésbe torkollott a szokásosan borzalmas birkózások végén, hogy törés és kórház lett a vége.

Így járhat mindenki!

Én meg – és a bokszrajongók nagyobbik része – továbbra is maradok tisztelettel a kisebb súlycsoportoknál. Nem is kell lemenni a törpékig: ahogy a kazah Szergej Kovaljov a múlt héten kiiktatta az öreg Bernard Hopkinst, hát az valami volt. Azazhogy: az boksz volt.

AP Photo