A Tumblren betettem egy ügyvédet a hülyenévsalátába. Nem kellett volna. A rendőrség és a bíróság is megmozdult egy mikroblogos poszt miatt. De legalább fellélegezhetnek a Vég Bélák szülei.

Levelet kaptam a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, ebből tudtam meg, hogy az élet az elmúlt hónapokban egy kicsit szebb lehetett a VII. kerületi rendőrkapitányságon. Ugyanis július óta nyomoztak amiatt, hogy a tumbleres mikroblogomon a következőt posztoltam: "Új ízek a hülyenévsalátában. Dr. X.Z. irodavezető ügyvéd". X.Y. pedig nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt büntető feljelentést tette ellenem.

Engem gyerekkorom óta elvarázsolnak a hülye nevek. Más talán egy sima focimeccs-tudósítást olvas, de az én szemem előtt Fűzfa Gergely a vízparton hajladozik, Kollega Krisztián a sajtótájékoztatón a zsebébe lapátol 16 pogácsát, Eden ben Basat pedig elképesztően jól érzi magát. Vegyük hozzá, hogy mindkét gyerekem azon az osztályon született, ahol a legendás Dr Csepegő nőgyógyász is dolgozik.

Nem akarok túl mélyen belemenni a konyhapszichologizálásba, de a hülye nevekhez talán az is közel sodort, hogy nekem is hülye nevem van, méhozzá angol-magyar kétnyelvű. De a tizedik angolóra után azért én is átláttam, hogy a hülye név nem ciki, hanem inkább kicsit büszke rá az ember, meg amúgy sem én tehetek arról, hogy az angolok hogy mondják a hülyét.

Fantasztikus dolog, hogy milyen ügyekben pazarolják a hivatalos szervek a lélegeztetőgépekre is elköthető forintokat. Mert azt persze bárki gondolhatja, hogy én egy jó nagy paraszt vagyok, hogy neveket gyűjtök és ki is posztolom őket, de emiatt nyomozni és beindítani a bíróság gépzetetét egészen fantasztikus dolog. Amíg sorozatban nem fogják perbe a Vég Bélák és Békés Csabák szüleit, amúgy sincs aggódnivalóm.

Az ügyben azért reménykeltő elem, hogy a bíró, Turcsányi Bernadett határozottan visszaverte a próbálkozást, és megszüntette a büntetőeljárást. A jogi nyelv csodálatos, ezt minden bírósági irat újra bebizonyítja, ebből a következő 2 rész a kedvencem:

- a feljelentő vezetéknevét becsmérlő kijelentést tett közzé az egyebekben közönséges és obszcén kifejezéseket tartalmazó http://kosullo.tumblr-com internetes oldalon

Advertisement

- A bíróság megítélése szerint a feljelentett pusztán a feljelentő nevével szembeni kritikát fogalmazott meg egy vélemény formájában.

Erre ma este koccintani fogok Flakon Gecivel.