A politlógusok nem járnak focimeccsre - kivéve persze az Orbán Viktorral drukkoló Török Gábort - én viszont igen, úgyhogy engem nem lepett meg, hogy a Jobbik tömegtüntetést szervez a zártkapus magyar-románra és úgy rárepült a focitémára, mint egyszeri vasazó a részecskegyorsítóra. Néhány válogatott meccsel ezelőtt tűnt fel, hogy a párt milyen tudatosan készül ezekre az alkalmakra. A Stadionok metrómegálló kijárataihoz települnek ki azóta minden alkalommal, a zászló- és sálárusok meg a tökmag-szotyisok közé, azzal a fajta kis pártlogós bádog pulpitussal, amivel népszavazási kampányok és választások alkalmával szoktak megjelenni a pártok a forgalmasabb köztereken. A dolog egyfelől logikus jelenség, másfelől viszont a párt hanyatlásának biztos jele.

A hanyatlás biztos jele, mert a Jobbik-jelenségnek pont az volt a lényege, hogy a pártnak sikerült messze túlterjeszkednie azon a relatíve szűk körön, ami a kapuk mögött tomboló mocskosrománozókat és a szélsőjobb hasonló természetes szövetségeseit jelenti.  A cigányfalók még az összes aktív magyar fociszurkoló maguk mellé állításával sem tartanának sehol. A válogatott tavaly 9 meccset játszott, ebből 6-ot itthon, téttől függően 10-20 ezer ember előtt. Az NB1 2012-2013-as idényének első felében 227 ezer volt az összesített nézőszám, ami egy igazi befolyásra törő pártnak abban az esetben is túró, ha minden egyes szurkert sikerülne beszipkáznia, a hozzám hasonló tápos MTK-sokat is beleértve.

Az, hogy mégis ilyen energiákat mogósítanak, ráadásul a választások közötti békeidőben, a tábor becsatornázására, annak a jele, hogy már nem nagyon van hová nyúlniuk. Nem mintha óriási meglepetés lenne a dolog, én például pont azért örültem annak, hogy egészen nagy frakcióval bejutottak a Parlementbe, mert biztosnak látszott, hogy a Kuruc.infónál legvadabb esetben is sokkal konszolidáltabb parlamenti munka, az elkerülhetetlen betagozódás szét fogja morzsolni a pártot. A rakás kilépésnél pedig sokkal erősebben utal az erjedésre ez a mostanában megerősödött focivonal. Az talán tényleg aggasztó lenne, ha mondjuk az egyetemeken hasítanának annyira, mint a párt alapításának idején. 

Advertisement

Az biztató, hogy MLSZ legalább képben volt, és szándékosan nem a Stadion közelébe hirdette meg a közös meccsnézést. Az is igaz, hogy a legforróbb környéket ezzel átengedték a szélsőségeseknek, de ez szerintem inkább a reaálpolitika jele, hiszen a zsidófóbiások, akik miatt az egész helyzet előállt, úgyis oda mentek volna.