Fasiszta veszélyről óbégató Rogán Antallal és drogliberalizációról elmélkedő Kocsis Mátéval. Na ugye, hogy szórakoztató jövőkép?!

Ha majd ennek a kivételes politikai lángésznek, Habony Árpádnak is leesik egyszer, hogy nem az önmaga romjai alatt lévő MSZP jelenti rájuk régóta a legfőbb veszélyt, és nem is Gyurcsány, de még csak nem is szegény Bajnai Gordon, akkor jönnek az igazán érdekes idők.

Árpádot persze nem úgy ismerjük, mint aki hamar belátja a tévedéseit, szóval beletelik még egy kis időbe, de lassan leesik a kormányoldalon is, hogy elmúltak azok az idők, amikor néhány illiberális kiszólással szavazók százezreit tudják visszatartani attól, hogy a Jobbikra szavazzanak.

Mára viszont teljesen nyilvánvaló, hogy aki fogékony erre a nálunk divatos jobboldali-populista retorikára, az nincs rászorulva Orbán Viktorra és vállalhatatlanul ciki társaságára, amikor nagyjából ugyanezt megkaphatja egy fiatalabb, hitelesebb garnitúrától, amelyre nem égtek rá korrupciós botrányok és a vasárnapi boltbezáráshoz hasonló megmagyarázhatatlan és értelmetlen baromságok.

A fiatalabbak körében már egyértelműen Vona Gábor a nyerő, és a bérből és fizetésből élőket sem lehet megvezetni a keményen dolgozó kisemberek szajkózásával, úgyhogy Orbánnak lassan tényleg csak a megbabonázott kisnyugdíjasai maradnak. Ez viszont nagyon kevés.

Advertisement

És ha leesik nekik is, hogy nem tőlük jobbra kell szavazatokat szerezniük, akkor kezdődik az igazi mulatság. Orbán Viktor megtér a 25 évvel ezelőtti, liberális gyökereihez? Előhúzzák Pokornit és Navracsicsot? Lázár és Kövér elteszik az alufólia-sisakot, és európai értékekről meg fasiszta veszélyről kezdenek beszélni? Szijjártó meghirdeti a nyugati nyitást? Kocsis Máté a drogtoleranciát?

Van ez tovább is, az Orbán mellé álló, jobbikos veszélytől rettegő liberális közíróktól kezdve a Fidesszel összefogó "baloldali" ellenzékig, az egymás tenyerébe csapó Orbánig–Gyurcsányig.

Persze ez most utópisztikusnak tűnik, és minden arra utal, Viktorék annyira beleálltak a jelenlegi irányvonalba, hogy a saját táborukkal sem tudnának lenyeletni még egy fordulatot. A középen álló, közömbös tömegeknek pedig annyira tele a töke az egésszel, hogy nekik nem lehet beadni, hogy a Jobbik annyival rosszabb lenne, mint ami most van.

Advertisement

Úgyhogy érdeklődéssel várom, hogyan akar majd a Fidesz kitolatni ebből a zsákutcából, ahová magát manőverezte, és valami azt súgja, a fenti, kalandregénybe illő fordulatokat sem zárhatjuk ki. Bár persze azt sem, hogy elmennek a falig.