Azt hittem, az UFF főzőshow a legdurvább, amelyet valaha láttam, Dorinával, Rogánnével és a csirkapaprikás közeli képeit gitárszólókkal fűszerező lecsúszott Van Halennel, de nem.

Az élet olyan, mint egy kalapácsdobó-verseny: mindig történhetnek meglepetések. Alighogy megemésztettem az UFF okozta döbbenetem, az olasz producerek felsorolásában is verhetetlen memóriájával – a kora kilencvenes évek minden Bravo-címlapjára is emlékszik – Laska Pali forgatókönyvíró cimborám előkukázta nekem a szellemi elődöt, a Tamás bátya konyháját 1995-ből. Ebben Kozsó úgy pörgeti ki otthonában a mikrós főzést a mexikói csirkelevessel, mint az eszperente reppet. Konzervekkel, szívkímélő Delma lighttal és egy Pearl Jam-road típusú műsorvezetővel.

A főzőműsorokat elvből gyűlölöm, a legkorruptabb televíziós műfaj ez, köszönhetően annak, hogy minden másodperce alkalmas rá, hogy felmutassanak egy terméket. Ebben valószínűleg Horváth Rozi volt a csúcs a szép emlékű kilencvenes években a köztévés fűszerbemutatójával, de azzal, hogy a Tamás bátya konyhájában egy Ámokfutók-cédé is előkerül a zöldbab mellé, úgy feszegeti ezt a paradigmát is, ahogy a lüktető vér az agyereimet, amikor a szakácsot hallgatom és a kotyvasztását nézem.

Advertisement

Most már tényleg azt hiszem, ez olyan, mint Jonathan Edwards hármasugró-mutatványa az adott évből: egyszerűen felülmúlhatatlan.

Vagy tudtok ennél is idegesítőbb szakácsműsorról? Evör?