52 film, 25 ország, 7 szekció, 5 helyszín, emlékezés Jancsó Miklósról. Budapest legfontosabb filmfesztiválja két nappal a választások előtt indul.

Nagyon cseles egyébként a fesztivál, mert egyelőre még nem jelentettek be egy filmcímet sem, a teljes program majd március 27-én kerül ki a hivatalos honlapra, viszont a sajtóközleménnyel együtt jött két fotó is, úgyhogy három kattintással kinyomoztam, hogy a norvég Vakság és a venezuelai Pelo Malo biztos lesz a programban. Az első film arról szól, hogyan próbál egy feleség megbirkózni azzal, hogy megvakult, a második pedig arról, hogy egy göndörhajú kisfiú ki akarja egyenesíteni a haját, amitől az anyukája bepánikol. A fenti fotó a Vakságból van, ez pedig a Pelo Malóból:

Itt pedig a teljes sajtóanyag:

2014. április 4-12. között fut majd az idén 21. születésnapját ünneplő Titanic Nemzetközi Filmfesztivál, mely az elmúlt 20 évhez hasonlóan 2014-ben is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból. Idén 25 nemzet 52 filmjét hozza el a Titanic a magyar fővárosba, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait - gyakran az alkotásaikat elkísérő művészek társaságában. Az idei válogatás minden eddiginél frissebb, izgalmasabb és színesebb lesz. A bemutatott filmek közül tíz olyan 2014-es nagy fesztiválokon debütált, mint a Sundance, a rotterdami vagy a berlini, s az alkotások között olyan ritkaságok is szerepelnek, mint egy-egy chilei, kazah, japán, venezuelai vagy kambodzsai mozi.

A Titanic Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, mely 2005-óta versenyfesztiválként is működik. Idén kilenc film vetekszik majd a Hullámtörők díjért.

Emellett további hat szekcióban futnak majd a filmek: lesz egy európai és egy világválogatás, egy dokumentumfilmes blokk, idén is része a programnak a független filmes Tiszta Amerika, a Sötét Oldal, valamint a Zene Mindenkinek válogatás, mely a legfrissebb, fesztiválkedvenc zenés dokumentumfilmeket mutatja majd be.

Idén is öt helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi moziban, a Puskin moziban és az A38 hajón várja a közönséget a Titanic, s a filmeken túl számos egyéb kulturális és szakmai program gazdagítja a fesztivál kínálatát. Többek között találkozót szerveznek a filmes képzést nyújtó egyetemeknek, valamint egy különleges válogatással és előadássorozattal emlékeznek meg a nemrégiben elhunyt Jancsó Miklósról.

A fesztivál végleges programja március 27-étől érhető majd el a http://www.titanicfilmfest.hu oldalon, s ugyanekkor kezdődik majd a jegyek árusítása is. 2014-ben a korábbi évekhez képest többféle engedmény várható a jegyvásárlásokra, lesz elővételi és mennyiségi kedvezmény is.