Kritizálják a Margit-híd déli oldalán a felújítás alatt ráépített koronácskákat, keresztecskéket, hogy gejlek, giccsesek, ócska anyagból vannak. Ez látszat: a keresztek Arany János versét, a Híd-avatást formálják meg, az apokaliptikus strófákra rímelő, szubverzíven málló műkőből.

Budapest második hídjáról, a szárnyhidakkal szárnyaló szépségről 1876-os átadása után egy évvel írta versét Arany. Ahogy a 2009 és 2011 között felújított híd első kőkeresztje, úgy a vers is különösebb dráma nélkül indul. Ez a 3. és a 4. versszak:

Előtte a folyam, az új hid,
Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
S vidám zenével körmenet:
Nyeré „Szűz-Szent-Margit” nevet.

Halad középig, hova záros
Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
Tornyában sorra elveri; -
Lenn, csillagok száz-ezeri.

De ahogy a következő kereszt gombócocskái lehullanak, és előtűnik a műkő alól a nyers acél, úgy a Híd-avatás is nyomasztó fordulatot vesz:

Elébb csak a fej nő ki állig,
S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
S ujjonganak mindannyian:
Uj hid! avatni mind! vigan.”

„Jerünk!… ki kezdje? a galamb-pár!”
Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
„Egymásé a halál után!”
S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - „Most a millióson
Van a sor: bátran, öregem!” -
„Ha megszökött minden adósom:
Igy szökni tisztesebb nekem!”
S elsímul a víz tükre lenn.

Hogy mi történik? Arany a főváros új csodahídját tényleg öngyilkos menet víziójával írja meg? Tényleg.

És ahogy a keresztről is lemállik a struktúra, és csak az alkonyati égen az ország háza felett elmutató acélrúd marad, úgy folytatódik Arany versében is a pusztulás:

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
Lassan a hídra vánszorog:
„Hordozta ez, míg birta vállal,
A létet: mégis nyomorog!” -
Fogadd be, nyilt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
Egy úri nő lomhán kikel:
„Ah, kínos élet: reggel, estve
Öltözni és vetkezni kell!”
Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
Csörtet fel és vigyorgva mond:
Enyém a hadvezéri pálca,
Mely megveré Napoleont!”
A többi sugdos: „a bolond!…”

A 13. strófa hadvezéri pálcáját szó szerint megformáló acélrúd után csak a semmi, az üresség marad:

S nincs ellenállás e viharnak, -
Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
Mire az óra egyet üt:
Üres a híd, - csend mindenütt.

Ahogy a kereszt is pőre alapzatára redukálódik a nagy folyó halk örvényei felett:

Itt átérünk a Jászai Mari térre.

A felújított híd átadása után három évvel a romlás különböző állapotaiban lévő kőkereszteket – nem pont ebben a sorrendben – a híd déli járdájáról figyelhetjük meg. Arany János verse teljes terjedelmében itt olvasható.