Apple, ez neked laptop? Az ember férfiként gépel, erre másfél év alatt egyszerűen elkopik a keze alatt a Világ Legfejlettebb Konzumtárgya! Mikroszkópi felvételekkel bizonyítom, hogy a Macbook Air egy nagy lapos krumpli!

2012 legvégén kezdtem a Cinknél dolgozni, 2013 elején kaptam kézhez a céges munkaeszközömet, a könnyű és korszerű Macbook Air laptopot. Örültem, mint Falus Ferenc a jegesvödörnek, az átállás sem volt nehéz, az élet szebb volt, mint Rogán Antal tetőterasza, aztán eljött 2014 februárja, én pedig arról voltam kénytelen bejegyzést közölni, hogy lekoptak a betűk több kulcsbillentyűmről.

Pedig, esküszöm, semmi mást nem csináltam, csak szenvedélyesen írtam. Még játszani sem nagyon szoktam, és ha véletlenül, akkor valami belassult mahjongot vagy toronyépítőset, ahol sosem kell veretni. Igaz, hogy éjjel-nappal írtam, de pont emiatt vettek nekünk ilyen drága és strapabíró munkaeszközöket.

A februári poszthoz megrázó fotókat mellékeltem a félig eltűnt l-ről, a rákos folt fenyegette n-ról és a többi végvári hősről, akik a jobb kezem mutatóujjának uralma alatt állnak, ugyanis két ujjal gépelek.

Íme:

Most éppen szabályosan nevetek, na jó, szélesen mosolygok azokat a képeket nézve. Az elmúlt fél év során ugyanis jobban eldurvult a helyzet a klaviatúrámon, mint a Donyec-medencében. A megtámadott billenytűkről nem egyszerűen eltűntek a betűk, de maga az alapzat, vagyis a plasztik laprészek is elkoptak, de annyira, hogy néhol feltárult a fém alapszerkezet, néhol meg gleccserhasadék-szerű üregek nyíltak.

Még egyszer hangsúlyozom, sőt a górcsőre szerelt reflektor fényébe is beleállítom, hogy mindezt két puha, karcsú festűművészujj művelte a fém-plasztik munkagéppel!

Advertisement

Egészen drámai tud lenni egy ilyen slank, személytelen, letisztult dizájnú modern tárgy eróziója. Ha nem az lenne, hogy fingom sincs, mit ütök le éppen, a dolog kifejezetten izgalmas és megrázó lenne. A laptopozás ugyanis egyre organikusabb időtöltéssé vált. A rideg, elhidegült simasághoz képest recéken, árkokon, szúrós fémrudacskákon és hálókon csattan az ujjbegyem. Egészen más így a viszonyom a géppel. Ha korábban készséges japán stewardessként gondoltam rá, akkor most már sokkal inkább képzelem barázdált kezű magyar mesterembernek, aki reggel kilencre már elfárad, és baszik szerelni.

Kösz, Apple!