A XV. kerületben nyertes Hajdu László győzelmét megóvta a Fidesz, a választási bizottság pedig első fokon helyt adott az óvásnak, új választás jön.

A Demokratikus Koalíció egyetlen győztes budapesti polgármesteri széke azért került veszélybe, mert az Index szerint Hajdu valótlanul hivatkozott arra, hogy az összes baloldali ellenzéki párt mögötte áll, hivatalosan ugyanis csak a DK jelöltje volt.

Hajdu alig hétszáz szavazattal győzte le a fideszes Pintér Gábort, és november 9-én újra megmérkőzhetnek, illetve két szorosabb kerületben is megismétlik a szavazást. Az Indexnek a DK-szóvivő Gréczy Zsolt gyalázatnak nevezte a döntést, hiszen ezen az alapon az összes kerületben és körzetben meg kellene ismételni a szavazást. Gyurcsányék pártja feltehetően fellebbez majd a döntés ellen.