Fantasztikus az MTI szemtelensége: a kormány-hírügynökség közzétette a Napi Gazdaság főszerkesztőjének sztálinista hangú fenyegetőző közleményét, a Vastagbőr Blogtól viszont megtagadta ugyanezt a lehetőséget.

Az MTI Hyde Parkja az Országos Sajtószolgálat című szekció. Itt lényegében boldog-boldogtalan, úgymint párt, mozgalom, egyesület, társadalmi szervezet, újság, klub gazdakör, bábjátékos, kamaraegyüttes és magánszemély közzétehet közleményeket. Itt jelent meg Barcza György, a gazdái mellényzsebében nagyon felbátorodott Napi Gazdaság-főszerkesztő végtelenül ciki közleménye, amit azért adott ki, mert Dirk Gerkens RTL Klub-vezérigazgató egy neveket nem említő Facebook-bejegyzésben élcelődött azokon, akik nem tudnak számolni. Az előzmény annyi volt, hogy a Barcza által főszerkesztett Fidesz-Pravda szenzációként tálalta, hogy az RTL évente 1,6 milliárdot ad a 14 menedzserének, miközben az igazság az ezredrésze, 1,6 millió, és nem is a menedzsereknek ment a pénz.

Az eseten fellelkesülve a Vastagbőr blog is közzé szeretett volna tenni egy közleményt az OS-ben, amit az MTI egyszerűen megtagadott. Arra való hivatkozással, hogy az OS-ben "kizárólag társadalmi szervezetként bejegyzett civil szervezetek" publikálhatnak. Igen, jó nyomon jársz, sem Barcza, sem a Napi nem civil szervezet. Ezért a vastagbőrösök a témáról szóló levelezésben megjegyezték, hogy közéleti szereplők is publikálthatnak az OS szabályzata szerint, márpedig Ferencz Gábor főszerkesztő, aki nemrég Lázár János ellenes tüntetést szervezett a Parlament elé, kétségtelenül ez a kategória. De az MTI illetékese egyszerűen nem vett tudomást erről a kérésről.

Ferencz ekkor megnézte, hogy a szabályzat szerint

"Az OS-szolgáltatásnál magánszemély csak abban a kivételes esetben tehet közzé állásfoglalást, ha személyére vonatkozóan hírek jelentek meg több országos médiumban."

A főszerkesztő ehhez csatolt egy rakás linket arról, hogy milyen hírek jelentek meg róla, de az MTI önleleplező módon ezek után is elhajtotta. Miközben annak a Barczának teret adtak, akit a vonatkozó Facebook-bejegyzésben nem is említettek.

Itt a teljes levelezés a Vastagbőrön, jó szórakozást.