Az elmúlt héten három utasszállító zuhant le, a katasztrófákban 464 ember halt meg. Úgy tűnik, életveszélyes a repülés, de statisztikailag még mindig nagyon-nagyon biztonságos.

Ukrajna és Tajvan után tegnap Maliban zuhant le egy utasszállító, a fedélzeten tartózkodó 118 ember közül senki nem élte túl a balesetet. Szörnyű nézni az újabb és újabb roncsokat (képünkön az Air Algérie gépének maradványai Maliban), de a valóságban még mindig az van, hogy a repülőgép-szerencsétlenségek elsősorban azért szerepelnek a hírekben, mert egyszerre hal meg nagyon sok ember nagyon látványosan és nagyon tehetetlenül – de nem azért, mert a repülés veszélyes.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 2013-ban több mint hárommilliárd (!) ember utazott a kereskedelmi légiközlekedésben, összesen 36,4 millió járaton (29,5 millión sugárhajtású gép ment, 6,9 millión légcsavaros). Összesen 81 baleset történt, azaz 2,4 millió repülőútra jutott egy. Ez hattal több, mint 2012-ben, de még mindig öttel kevesebb, mint az ötéves átlag.

Az összes baleset 20 százalékában, 16 balesetben haltak meg emberek. Ez eggyel több halálos esemény, mint 2012-ben, de hárommal kevesebb, mint az ötéves átlag. Összesen 210-en haltak meg, ami jóval kevesebb, mint 2012-ben, amikor 414-en.

Az előző öt év így nézett ki:

Az idei év rosszabb lesz. Az elmúlt héten 464-en haltak meg, a márciusban eltűnt MH370-es járaton 239-en voltak, az áldozatok száma már most júliusban 700 fölött jár. Ennek ellenére a repülés folyamatosan egyre biztonságosabb lesz: 2001 óta 42%-kal csökkent a repülőbalesetek száma, a kilencvenes években pedig 4-5-ször ennyien haltak meg egy évben.

Advertisement

Ez nyilván semennyire nem vigasztalja az elpusztult gépeken meghalt emberek szeretteit – de az elmúlt hét senkit ne tartson vissza attól, hogy repülővel utazzon, mert még mindig sokkal biztonságosabb, mint bármi más.

Fotó: AP Photo/ECPAD