Április 13-án, hétfőn halt meg a legnagyobb német írók egyike. Günter Grass 87 éves volt. Nagy rajongója, egyben régi szerzőnk, Bodolai Bodi László írt róla vagány vendégposztot a Cinkre.

––––––––

A hárommellű Ősanya a vulvájában lopta el a tüzet az Égi Farkastól az embereknek. Amikor az izzó parazsat magába rejtette, felsikoltott, aua, ezért ez a név – Aua – rajta is maradt. Günter Grass A Hal című regényében idézi fel ezt az őstörténetet.

Ezek voltak az első sorok – nem szó szerint idézve –, amiket olvastam a német írótól.

Grasst a seregben fedeztem fel a nyolcvanas években, egy Filmvilágot lapozgatva. A címlapfotó Oscart, a törpét ábrázolta, amint egy játékdobot püföl. A Bádogdobból készült filmet akkoriban mutathatták be Magyarországon, ennek szentelt kiváló írást a lap. Innentől kezdtem el vadászni a filmre és az addig megjelent Grass-regényekre is.

A filmet nem volt egyszerű megnézni, csak később, az egyetem alatt sikerült elcsípni az egyik artmoziban. Videón is jóval azután kezdték el forgalmazni. Viszont egy 88-as A Hal-kiadást megvettem csekély zsoldomból, a vaskos köteten négy őrség alatt sikerült átrágnom magam. Hálát adok a sorsnak, mert ma nem lenne erőm végigolvasni a kiváló regényt.

Advertisement

Leszerelésem után az első utam Gdanskba vezetett, a Bádogdobbal a hónom alatt, a könyv helyszíneit keresgélni. Akkoriban 200 forintért meg lehetett venni a jegyet a Polonia expresszre, igaz, ez ácsorgást jelentett minimum Varsóig, a lengyel műanyagfésű- ás kéküveghal-mozgóárus KGST-piacozók miatt.

Lengyelország akkoriban maga volt a Kánaán a csóró magyar turisták számára. Gdanskban 4 forintért találtunk szállást egy általános iskola tornatermében, a bukfencezőszivacsokon lehetett aludni hálózsákban. Útitársam és jó barátom, Leslie rendkívül jó kiállású srác volt, a megérkezésünk estéjén felszedett egy négytagú, szőke bombázókból álló lányzenekart. A csajok a tornaterem egyik öltözőjében laktak, és meghívtak bennünket teázni. Az egyik felvetette, menjünk éjszakai fürdőzésre a tengerre. Nincs fürdőruhánk, válaszoltuk bánatosan. Nekünk sincs, mondták nevetve.

Na erre nagyon felcsillant a szemünk, nekivágtunk a városnak. Valami rozzant villamoson zötyögtünk majd egy órát Gdansk rozsdaövezetében a Westerplatte félsziget felé. Mindketten szorosan összezárt combokkal. Majdnem bevizeltünk. Mint kiderült, a csajok vízhajtó teát adtak, mert csak azt lehetett kapni. Leszállás után elrohantunk valami bokros részre, majd ötperces vizelést okozott a csodatea, utána elindultunk a dűnékhez, megkeresni a csajokat, akik addigra sikongva labdáztak a vízben. Persze csak sötét foltokat lehetett látni belőlük. Levetkőztünk, óvatosan belemerészkedtünk a vízbe, közben sűrű szúnyogfelhő vett körül bennünket. Bátorságuk addig tartott, amíg meg nem csapta a herénket a kb. 14 fokos tenger. Tengert egyébként akkor láttam életemben először. Kirohantunk a partra, és kétségbeesetten keresgélni kezdtük a ruháinkat a dűnék között, de nem találtuk sehol.

Advertisement

Egyszer csak felröppent egy jelzőrakéta, megvilágított egy rakás kétéltű harcjárművet, a lengyel néphadsereg éppen partra szállást gyakorolt, egy szakasz az orrunk előtt vágta magát harchoz. De legalább a rakéta fényében kiszúrtuk a ruhakupacokat is. A csajok a vízben röhögtek közben.

Így kezdődött a Bádogdob-túránk. Másnap a csajokkal bejártuk a várost, egy óra sorban állás után tudtunk venni egy táncos sört (a címkén polkázó figurákról így hívták ezt akkor), hatfelé osztottuk, közben Günter Grass bűvöletében el voltam alélva a várostól. Egész végig A Halban olvasott történetekkel szórakoztattam Leslie-t, aki angolul továbbmesélte a lányoknak.

A megszámlálhatatlan szálon futó könyv gasztrobuziknak is ajánlott, Grass teleírta receptekkel. A történet egy rombuszhalról szólt, az öreg halász és a nagyravágyó felesége meséjén alapult. Az őskorban, amikor még a nők uralkodtak a férfiak felett, a Hal hordta az információkat a világ csodáiról – mint például a fém felfedezéséről – a főhősnek. A Haltól kapott tudástól az addig csak halászgató és bambuló férfiak kikupálódtak, és átvették a nőktől a hatalmat.

Advertisement

A hetvenes években egy feminista mozgalom – addigra a nők emancipálódtak, és ennek során horgászni is jártak, az egyik pedig kifogta a Halat – bíróság elé citálta a szerencsétlen jószágot. A vád főleg azt nehezményezte, hogy hová fajult a világ és a történelem a férfiak uralma alatt, ami közvetve a Halnak volt köszönhető. Szerencsétlen Hal egy bádog fürdőkádban várt az ítéletre, miközben a regényben sajátosan összefűzve végigrobogott az egész közép-európai történelem. Kilenc fejezetből áll, ami egy terhesség kilenc hónapját is végigkíséri, de különböző történelmi korszakokban játszódik. A férfi főhős egy minden korban reinkarnálódó művész, az őskorban még agyagszobrokat készít.

“Jöttek a vizigótok, és mondták, menjünk el népvándorolni, Aua fejét csóválta, nem lesz az jó. Mégis nekivágtunk. A népvándorlás addig tartott, amíg egyikünket egy vizigót seggbe kúrt. Este véletlenül kihallgattam a tűznél ülő vizigótokat, akik azt tervezték, hogy másnap megzabálnak bennünket. Inkább hazaosontunk.” Persze nem szó szerint idéztem, de tele van hasonlókkal a történet, és zseniális vonalvezetéssel minden mindennel összekapcsolódik valahol.

Grass az általam csak „tudós íróknak” titulált szerzők közé tartozott, egyetemi tanárként, hihetetlen tárgyi tudására alapozva zseniális fantáziavilágot tudott teremteni. Önpusztítás nélkül végig tudta küzdeni magát szorongásain, hihetetlen valóságérzettel, emberismerettel nyúlt minden témához, mintha főhőséhez hasonlóan sokadszorra született volna újra, végtelen tapasztalatokat összeszedve. Ezen a sötét folt – a rövid náci múlt – sem változtat, ezt saját maga hozta a felszínre, szembenézve fiatalkorával.

Advertisement

Oscar, a törpe eszelős dobszóló után sikít egy utolsót, a gdanski városháza ablaktáblái széthasadva a macskakőre zuhannak, aztán végleg bebújik a nagymama szoknyája alá. Az egyetlen biztonságos helyre a világon.

(Fotó: Sean Gallup/Getty Images News)