Lehet, hogy igazságtalan vagyok Florence Welchcsel szemben, de elsőre ez a cím jutott eszembe a kedd esti szigetes koncertjéről, és utána már sehogy sem bírtam másikat kitalálni.

Pedig egészen mostanáig – vagyis lényegében egész nap – gondolkodtam azon, hogy mit is lehetne írnom erről a mínusz egyedik fesztiválnapról. Meg hogy kell-e írnom egyáltalán. Inkei azt mondta, írjak, ő mégsem teheti, hiszen végül nem jutott ki a Future Islandsre, hiába ajánlotta nektek is. Úgy jött ki a lépés szegénynek. De ma már máshogy fog neki kijönni.

Én kijutottam, viszont nem igazán bírtam feldobódni, és ezen Florence sem bírt segíteni.

Fene tudja, miért. A Szigeten most nagyon meleg van, ez nem jó. A nagyon melegben nagyon nagy a por. Mindig nagy, ha nem esik – olyankor sár van –, de most rekordokat döntöget. Az viszont tök jó, hogy kevesebb a magyar, mint Crkvenicában, mindig mondom – nem lenne csoda, ha már unnátok –, főként a belépőket drágállóknak címezve, hogy egyszerűen lehetetlen olcsóbban-gyorsabban eljutni külföldre, egy gyökeresen más karekterű-kultúrájú, a hazainál jóval jókedvűbb-barátságosabb világba, mint így a szentendrei HÉV-vel.

És zene is van, egy csomó színpadon, melyek közül a nagy továbbra is baromi jól szól.

Ott lépett fel tehát a Florence And The Machine, amit eléggé szeretek. Eleve bírom az ilyen öntudatos, érdekes, okos nőket, nem is tudom, talán Patti Smithszel kezdődött, aztán PJ Harvey-val, Kate Bushsal folytatódott, most meg itt van Florence, Marina és sokan mások.

Advertisement

Florence Welch viszonylag nagy számnak számít globálisan, de azon mégis meglepődtem, hogy ahhoz képest, hogy mintha úgy mindenfelé nem lettek volna rengetegen a Szigeten, a koncert helyszínén iszonyú sokan gyűltek össze. Tömve volt a térség minden irányba, több tízezren lehettek kíváncsiak a művésznőre. Aki ügyesen felépített és profi hangversenyt prezentált, működtek az amúgy nemritkán intim és mindig érzékeny dalok ebben a hatalmas kontextusban is. De rendben volt a dramaturgia is, meg az, ahogy Florence kivetkőzött a decens kiskabátos-vasaltnadrágos dizájnból menet közben, persze csak képletesen. Hogy akkor miért szórakozok ezzel a címmel? Azért, mert annyiszor emlegette a szabadságot, továbbá azt, hogy szeressük egymást. Amúgy nyilván igaza van, tényleg jobban tennétek, ha szeretnétek egymást!

Van még két és fél mondatom a Future Islandsről is. Az az együttes tényleg jó, főként az őrült frontember – úgy hívják, hogy Samuel Herring – miatt, nem is tudom, láttam-e már bárkit, aki alapból ennyire nem néz ki elszálltnak, ennek ellenére így pörög. De belőle sajnos keveset láttam, mert átfedték egymást Florence-szel. Kiszúrás. Nemcsak velem, velük is: talán ezren sem nézték, állapítottam meg, amikor pár szám erejéig átsétáltam kíváncsiságból.

[fotó: sziget.hu]