Az Amerikai Magyar Népszava tulajdonosa hosszú cikket küldött a Cinknek, amelyben a néhány nappal ezelőtti rövid Kertész Imre-posztomra reagált. Olvassátok sok szeretettel:

Bartus László: Kertész Imre csodálatos öregember lett

Talán soha nem lesz késő visszatérni Kertész Imre kitüntetésére és annak körülményeire, mert az eset túlmutat önmagán. Ebben a tébolyban Gazda Albert írása (Kertész Imre egy csodálatos öregember) jól szemlélteti, hogyan lesz a „magyarellenes íróból", „Imre Kertészből", csodálatos öregember, ha elfogadja az Orbán Viktor javaslatára odaítélt kitüntetést.

Gazda Albert Friderikusz Sándor interjúját használja fel arra, hogy eligazítsa a jobboldali olvasót, hogyan kell mostantól tekinteni az agyongyalázott Nobel-díjas íróra. Nyilvánvaló, hogy a Kertész-interjú legfontosabb része annak tisztázása volt, hogy Kertész Imre miért fogadta el annak a kormánynak a kitüntetését, amely szellemi örököse a Horthy-rendszernek, amely haláltáborba juttatta őt.

Gazda Albert szerint ez lényegtelen kérdés. Ezt írja: „Legalábbis számomra – hiszen engem is maximum annyira nyugtalanít, hogy miért vette át Kertész azt a híres kitüntetést, mint amennyire Kertészt magát. Friderikuszt ennél jobban nyugtalanítja – úgyhogy az első tíz percet akár át is lehet ugrani." Gazda Albert szerint át lehet ugrani azt a személyes tragédiát, hogy a holokauszt túlélője, egy író, elfogad egy kitüntetést azok kezéből, akik meghazudtolják az életművét, és meghamisítják a történelmet. Ezt maga Kertész nyilatkozta korábban, még azt is hozzátéve: „Magyarország még nem nézett szembe a holokauszt kérdésével". A Szabadság-téri emlékmű és az Orbán-rendszer alaptörvénye pedig állami rangra emelte ennek a szembenézésnek az elutasítását.

Gazda Albert szerényen csak „híres" kitüntetésnek nevezi a Kertész Imrét haláltáborba deportáló Horthy-rendszer legfontosabb plecsnijét, amelyet a nácik hírhedt vezetői közül is többen megkaptak. Ugyanezt a kitüntetést kell átvennie Kertész Imrének, aki a Nobel-díjat a világ összes írója elől a magyar holokauszt hiteles ábrázolásával nyerte el. Majd élete végén elfogad egy kitüntetést attól a magyar rezsimtől, amely a „keresztény-nemzeti" szentistváni Magyarország szellemi örökösének tekinti magát. Gazda Albert szerint ez lényegtelen kérdés, amit át kell ugorni, mint egy pocsolyát Auschwitzban a barakkok között.

Advertisement

Akit ez a kérdés nem érdekel, nem újságíró. A Fradi-pályán lehet a kocsma után dicsérni a játékost, aki fejbe rúgta az ellenfelét, mert az hasznos volt a mi csapatunknak. Ez a primitív gondolkodás azonban elfogadhatatlan a sajtóban. Gazda Albert még Friderikusz Sándorba is belerúg egy nagyot, mert érdekelte az író döntésének háttere, amely az egész világot foglalkoztatta. Világlapok cikkeztek róla, hogy Orbán fügefalevélnek használta a Nobel-díjas írót, hogy a vele szembeni jogos kritikát elhallgattassa, és az antiszemitizmus vádját cinikus módon lemossa. Kertész Imre még abba sem gondolt bele, hogy a kitüntetéssel nem elismerték, hanem megalázták, olyasmihez használták fel, ami morálisan lenullázza nemcsak az életművét, de a Nobel-díját is. Ez az, amit Gazda Albert főszerkesztő szerint át kell ugorni, ami nem fontos. Ebből a nézőpontból állítja, hogy Friderikusz rosszul kérdez. Ha az Orbán pártja által kézzel vezérelt média a minta, akkor valóban nem jól kérdez. Akkor egyáltalán nem is kérdezne.

Gazda mondatai nemcsak cinikusak, hanem hazugok is. Azt állítja, cseppet sem érdekli, miért vette át Kertész Imre ezt a díjat. Holott nagyon is érdekli, az egész cikk csak azért áradozik a jobboldal által korábban lehazaárulózott, lezsidózott Kertész Imréről, mert e gyalázatos kitüntetést átvette. Meghallgatnánk Gazda Albert véleményét akkor is, ha Kertész Imre nyilatkozataival és életművével összhangban nem veszi át ezt a díjat. Akkor Kertész nem csodálatos öregember lenne, hanem egy antimagyar szenilis vénember.

És ez az, amit szóvá kell tenni. Nem az számít, hogy Gazda Albertnek mi a véleménye Kertész Imréről. Hanem az, hogy egy vezető véleményformáló újságíró minden következmény nélkül mérheti a mindenséget Orbán Viktor érdekeihez. Nem számít az igazság, nem számítanak a tények, nem számít a személyes dráma, semmi nem számít, csak az, hogyan viszonyul az imádott politikushoz valaki, használ neki vagy sem. Egy magát újságírónak nevező főszerkesztő tollából süthet a pártpropaganda, összekacsinthat a szélsőjobbal, hogy milyen ügyes húzás volt ez a Viktortól. Ha Kertész sejtette volna, hogy nem elég a fasiszták kitüntetését átvenni, hanem azzal is megalázzák, hogy a csinovnyikok dicsérik ezért, talán mégsem köpte volna szemközt saját magát.

Advertisement

Ha Kertész bármilyen okból, de statisztál ahhoz, hogy Orbán megtévessze a világot, akkor jó ember. Akkor el lehet felejteni, mit mondott Budapestről, mit mondott a magyarokról, hányszor tagadta meg, hogy azzal a Magyarországgal azonosuljon, amely őt haláltáborba küldte. Akkor Gazda Albert csodálatos öregembernek nevezi, megbocsájtja, hogy a magyarok káros szenvedélyének nevezte a hazugságra és a dolgok elfojtására való hajlamot, hogy kimondta, nyílt antiszemitizmus van Magyarországon. Minden megbocsátható, ugorjunk egy nagyot. Mert ha nem ugrunk, akkor mindezekről beszélni kellene.

Gazda Albert cikke beleilleszkedik abba az árba, amely a jobboldalban üdvözli az eddig elátkozott „nem magyar" Kertész Imrét, akiről korábban úgy tartották, hogy „Auschwitz lángjainál sütögeti a pecsenyéjét". Friderikusz Sándort csak egy dolog miatt illetheti kritika, hogy nem szembesítette élesebben Kertészt azzal, amit tett, mert akkor Gazda Albertnek is nagyobbat kellene ugrania, hogy lehazudja a csillagot az égről. A műsor második felében beszélgetés zajlott a semmiről Kertész Imrével, aki szorgalmasan kifejtette, hogy nem tud semmit a filozófia alapkérdéseiről. A könyvei erről a semmiről és nem tudásról szólnak.

Gazda Albertnek ez tetszett. Hagyjuk a lényeget, ne boncoljuk a személyes drámát, ne firtassuk az okát, az eredmény a fontos: a holokauszt túlélője átvette a díjat, ezzel lemosta a fasizmus sarát kedvenc kormányáról. A többit felejtsük el. Még patetikus szózatot is intéz az antiszemitákhoz, hogy aszongya: „Kertész Imre egy csodálatos és nagyon okos öregember, ennyi, ami számít, meg persze az, hogy hallgassátok, olvassátok és értsétek őt, és becsüljétek meg, már csak azért is, mert nem sokan vannak ebben az országban, akik ennyire megbecsülendőek lennének életművestül".

Advertisement

Hajjaj. Csak egyet nem értek. Gazda Albert ezt a szózatot miért nem intézte korábban az ő népéhez, miért nem mondta az általa hőn szeretett jobboldalnak, amely kórusban mocskolta Kertészt, hogy „hallgassátok, olvassátok és értsétek őt, és becsüljétek meg"? Miért kellett ezzel a felismeréssel addig várni, amíg át nem vesz egy fasiszta díjat? Miért ezzel érdemelte ki ezt a megbecsülést?

Azt hiszem, Kertész Imrét ennél a dicséretnél nagyobb megaláztatás már nem érheti. „Olvassátok, most már jó zsidó." Beleláthatjátok mindazt a hazugságot, amit mi mondunk a holokausztról. Ő maga hitelesítette azt.

Gazda Albert azonban megértett egy mondatot a beszélgetésből, és az nagyon megtetszett neki: „Ha lenne Isten, istenhívő lennék, mondja egyebek közt, és ez a legjobb mondat, amit az utóbbi időben hallottam." Elég siralmas, ha így van, szegény Kertész Imre jól hangzó közhelye nagy butaság. Annyit egy nem hívő írónak is illene tudni, hogy a hit nem egy elvakult döntés, hanem a megismerés eszköze. A hit teszi lehetővé, hogy valaki megismerje Istent, és bizonyosságot szerezzen a létezéséről. Ezért ennek a mondatnak semmi értelme nincs.

De ez az, ami tetszett Gazda Albertnek. Ez a végső kocsma. Az újságírás halála.