A forróság remekül lemérhető az újságokba áradó hülységen. Ma vörös riasztás van, így a nap sztárja Maja Kuznyecova, akinek bal felső szemfoga agyarszerűen nőtt, mint ükapjának, Petőfi Sándornak.

A kedvencem az, amikor 35 fok fölött a debilség annyira megpuhul , hogy folyékonnyá válik, így minden ellenállás nélkül képes befolyni az újságok lapjaira. A mai Bors például csodás, még azon belül is teljesen összefüggéstelen sztorit ad elő Petőfi Sándor 3 ükunokájáról.

Eszerint egy Nehéz Mihály nevű fickó 1989-ben részt vett a Petőfi nyomait kutató oroszországi Megamorv-expedíción, hogy egy ott megismert tudós révén később jelentkezzenek nála Petőfi rokonai. Amiről most a felesége beszél egy bulvárlapnak, tök logikus módon.

A kánikulai hülyeségben az a csodás, hogy elég egy mondat, hogy átkerüljünk a Másik Világba, ahol már nem kötnek az Ész béklyói. Itt ez az a mondat:

A férjem 1991-ben Csitában találkozott egy Szekirev nevű egyetemi professzorral, aki elmesélte neki, hogy ők magyarok, de ezt titkolniuk kell.

Hogy miért kéne titkolni ilyesmit? Ha ezt kérdezed, nincs elég meleged!

A családfa szerint Dimitrij fiát, vagyis Petőfi unokáját Nikolajnak hívták. A dédunokáját pedig Ivánnak. Ő erdőmérnök volt, és ugyanabban a házban élt, ahol magyar fogoly nagyapja. Két lányt és egy fiút nemzett. A legidősebb Maja, akinek bal felső szemfoga agyarszerűen nőtt, mint ismeretes, Petőfinek is kiállt ugyanez a foga. A középső Szvetlána, a legfiatalabb fiú pedig Szláva.

Világos? És azt tudtad, hogy az uszodában Petőfit csak “Narvál” néven ismerték, és egyszer két koronát kellett fizetnie, mert szemfoggal kipukkasztotta a hadapródiskolások vízilabdáját? Egyesek később ennek tulajdonították Jellasics kegyetlenkedéseit!