Oké, hát ez nem egy nagy dolog, amíg nem tudjuk, hogy kire sértődött meg: Dárdai Pálra.

A sportújságírói sértődés egyébként úgy hozzátartozik a hazai futballkultúrához, mint faluhoz a villanyfény. Ebben a különös közegben már az elég, ha a tudósítóknak nem adatik meg elég közel parkolni a sajtópáholyhoz, de ha még a pogácsa is elfogy az asztalról, pláne összedől a világ. Komplett életműveket szokás építeni az ilyen sérelmekből fakadó berzenkedésekre.

Advertisement

Hegyi Iván, a magyar futballszakírás legendás alakja – mondhatni, doyenje! – most azon akadt ki, hogy a magyar szövetségi kapitány és a Hertha BSC újdonsült vezetőedzője az elmúlt napokban nem mindenkinek adott interjút. Hanem csak a Nemzeti Sportnak. A többiek kénytelenek voltak beérni egy videókonferenciával. Még Hegyi Ivánnak sem jutott több!

Ez rettenetes. Simán megért egy négyhasábos nyafogást – van hely az újságban, egy teljes oldal a sportrovat a Népszabadságban –, különös tekintettel a szuperelegáns slusszpoénra.

Az amúgy stimmel, hogy a mondat, amit Hegyi külön is kifogásol, nem feltétlen finom, de a magam részéről hadd tartsak attól: jelezni, hogy a Nemzeti Sport milyen kivételes, sokkal kevésbé lehetett fontos Dárdai Pálnak, amint amennyire az újságírónak volt az.

Lelke rajta, ahogy mondani szokás.

De felmerül a kérdés: ha ez a kis vihar a biliben szerintem nem több, mint vihar a biliben, akkor mi a nyavalyának glosszázgatok-okoskodok én is, miért habosítom a semmit.

Egyvalami miatt csak: mert az jutott eszembe róla kapásból, hogy kezdődik.

A magyar futball környékén eleve két lehetőség van, az agyonlelkesedés és az ízekre szedés. Nyerünk kettőt, isten a vezér, bukunk egyet, pária lesz belőle. Igaz, nincs ebben semmi csodálatos, a sport ilyen, az a lényege, hogy drukkert csinál mindenkiből, az objektivitás fikció, nem létezhet. Ez a világon mindenütt így van, gondoljatok csak arra, mit művelt pl. a sajtó a brazilokkal a vb-kudarc után. (Vannak ezen a vonalon extra személyes élményeim is: évről évre figyelem a vb-ken, hogy az orosz sportújságírók hogyan beszélnek a jégkorongozóikról és a jégkorongozóikkal, ha nem nyernek. Borzalmasak.) Ezzel eddig nincs gond szerintem. Azon viszont muszáj újra és újra elcsodálkoznom: miért tartozik az olvasóra, hogy mi a helyzet a pogácsástálban, és hogy kinek mikor ad interjút a most épp sikerember szövkap-edző?

Advertisement

Főleg, hogy ki is lehetne várni. Előbb-utóbb nyilván jön zakó is, nem lesz elég akkor ugrani? Komolyan mondom, kevésbé nem szívesen lennék Orbán Viktor, mint futballtréner. Őrült nagy szerencse, hogy ilyesfajta választás elé még soha nem állított az élet!