Direkt próbálom nem érzelmi, hanem praktikus alapon megközelíteni a tényt, hogy olyan Magyarországon kell élnem, ami Rákosi Mátyás Magyarországa után megint vasfüggönyt épít. Nem könnyű!

Nézzük, mi lesz a gyakorlati következménye az Orbán-falnak.

Azok a bevándorlók, akik indulás előtt és menet közben tudnak internetezni vagy újságot olvasni, vagyis friss információk birtokában érkeznek, eleve el fogják kerülni ezt a 175 kilométeres határszakaszt, és kapásból Horvátországon vagy Románián át jönnek.

Azok, akik helyben döbbennek rá, megvonják a vállukat, és elfordulnak vagy balra vagy jobbra. Sok száz vagy inkább több ezer kilométer kalandos megtétele után egy százast ráhúzni tényleg nem oszt vagy szoroz túl sokat.

Kiket fog akkor ez a fal visszafordítani? Kizárólag az erejük végső tartalékait is felemésztő, minimális pénzzel vagy anélkül útnak induló szerencsétleneket. Akik igen jó eséllyel azok a valódi háborús menekültek, akiket elvileg még mi is befogadnánk.

További praktikus észrevétel: a történelem során még soha semmilyen fallal nem érték el a vágyott eredményt.

Vagyis rosszul kalkulált a magyar kormány?

Kicsit sem.

A Fal nem lesz más, mint egy 175 kilométeres, szúrós választási plakát.

A funkciója természetesen nem a menekültek visszatartása, hiszen arra nyilvánvalóan fizikailag alkalmatlan, hanem tisztán politikai. Egyfelől belpolitikai – ennél látványosabban képtelenség lenne demonstrálni, hogy a kormány mennyire óvja a választópolgárokat az emberevő szerecsenektől. Másfelől külpolitikai – az EU belső menekültvitáiban jól meg lehet lobogtatni.

Advertisement

Az már csak járulékos haszon, hogy ezt is fel kell építenie valakinek, aki ezen irtózatos pénzt fog keresni. Először a felépítésén, aztán a fenntartásán, ami idővel nyilván jócskán meg is haladja a felhúzás költségeit.

Most jöjön az érzelmi megközelítés.

Ez a fal egészen más kategória, mint az Orbán-kormányok eddigi bármelyik gumicsontja, terelése vagy porhintése. Ez ugyanis szégyenteljesen ránk ég, mindannyiunkra.

Advertisement

Magyarország az az ország lesz, amelyikről minden tájékozott embernek az fog beugrani, hogy ja, ezek építették fel újra a vasfüggönyt. Magyarnak lenni a legjobb esetben is 5 perces magyarázkodást jelent majd minden új külföldi ismerős esetében. Erre persze rá lehet vágni, hogy minek büdös külföldiekkel ismerkedni.

Ha valaki, akkor Orbán Viktor tudja, hogy a politika a legtöbbször nem technokrata pepecselés, hanem érzelmileg átélhető szimbolikus döntések egymásutánja. Tök függetlenül a Fal praktikus hasznától vagy haszontalanságától Orbán azt a döntést hozta, hogy vasfüggönyt épít. Márpedig az a magyar miniszterelnök, aki az ismert történelmi előzmények után vasfüggönyt épít, az épp a szimbolikus politizálás szintjén tagad meg mindent, amiért megtörtént a rendszerváltás.

Bár a vonatkozó netes grafikák viccesen néznek ki, engem mindig is irritált az a felszínes elvakultság, amivel az Orbán-gyűlölők utálatuk tárgyát gyakran Rákosihoz hasonlították. És ebben a kérdésben tényleg ostobaság lenne összemosni Orbánt és Rákosit. Utóbbit ugyanis egy nagy, agresszív birodalom kényszerítette a vasfüggöny felépítésére. Előbbit viszont senki.