Megelőlegezem, mert a jelek alapján megtehetem: úgy néz ki, tényleg akarnak valamit kezdeni az ország legfontosabb borvidékével. Ezt most egy olyan hír látszik alátámasztani, ami alapján akár hülyének is lehetne nézni a Tokaj Kereskedőház vezetését. Pedig nem az.

Ha jól számolok, másfél évvel ezelőtt került új, a Fideszhez közelinek mondható kezekbe a borvidék legnagyobb, állami tulajdonú borászatának az irányítása. Egyből látszott, hogy ezek most követ dobnak a langyos borba – nem kis meglepetésre –, ha másból nem, abból, hogy megszerezték főborásznak a mindenki által nagyra tartott Áts Károlyt.

A Tokaj Kereskedőház szerepe azért különösen érdekes, mert a borvidéken megtermelt szőlő kb. harmadát ott dolgozzák fel, és ezt sokféleképpen ki lehet használni. Az első Orbán-ciklusban például előfordult, hogy több milliárd forint pluszforrást juttattak a cégnek egyetlen hirtelen döntéssel – meglepő módon nem azért, hogy lenyúlják a nagyját, hanem azért, hogy a pocsék évjárat ocsmány, jó bor készítésére alkalmatlan szőlőjét szociális okokból felvásárolhassák. Nem véletlen, hogy az első, 90-es évek eleji hullám után – amikor az előd borkombinát területeinek, készleteinek és eszközeinek nagy részét értékesítették – az állam rendre visszatáncolt attól, hogy a maradékot is privatizálják. Valamire mindig jól jöhet, ez lehetett a megfontolás, és közben azt hazudták, hogy a Kerház nemzeti kincs, amit nem szabad elkótyavetyélni.

Ezért is lepett meg, amikor 2012-ben elkezdtek fújdogálni ezek az új szelek, és kiderült, hogy az új vezetés nem simlisnek, hanem progresszívnek sejlik, és mindenhonnan nézve komolyan gondolja, hogy ha akarunk valamit a világ legjobb édesboros borvidékétől – marha nagy dolog, hogy ez a mienk, nem sok minden van, amire hasonlóan büszkék lehetnénk, ha tényleg kerek lenne ott minden –, akkor radikális változtatásokra van szükség.

Ez természetesen nemcsak a Kereskedőházon múlik – kell hozzá tisztességes jogszabályi háttér, és kellenek az egy irányba húzó települések értelmes és elhivatott termelői is –, de két és fél évtized alatt bebizonyosodott, hogy nélküle nem megy. A program lényege egyszerűen megfogalmazható: ki kell söpörni a borvidékről a szemetet. Semmi keresnivalója Tokajban a súrítményezett, petpalackos lőrének, a hagyományokért nem a Kádár-korszakhoz kell visszanyúlni – amikor a KGST-piacoló lengyeleknek különb nem kellett –, hanem újra kell teremteni őket. Nem a semmiből, a Szepsy Istvánok és Demeter Zoltánok, a Berecz Stephanie-k és Bott Juditok, Barta Károlyok nem keveset megtettek már önerőből.

Advertisement

Remélem, nem rózsaszín szemüvegen át látom a helyzetet, amikor úgy gondolom: a Népszabadság cikke, amely szerint hárommilliárd forint értékű borkészletét kényszerült zárolni a Kereskedőház, megint csak ebbe az irányba mutat. Cég ennél durvábban – látszólag – nem szúrhatja tökön magát:

A vezetés úgy döntött, a társaság, valamint a tokaji név hiteles­sége megőr­zése érdekében a cég raktáraiból egyetlen palack 2013 előtti évjá­ratú bor sem kerülhet forgalomba mindaddig, amíg száz százalékban meg nem bizonyosodnak arról, hogy az adott tétel valóban az, mint ami a palackokon fel van tüntetve. A teljes készlet átvizsgá­lása hetekig eltarthat. A vége pedig akár az is lehet, hogy a cég több százmil­liós, akár milliárdos nagyságrendű raktárkészletet lesz kénytelen leírni a bor átértékelése miatt.

Mindez egyébként egy pár évvel ezelőtti, elcseszett amerikai biznisz nyomán pattant ki, amikor is több százezer palack 2001-es aszú értékesítését harangozták be dérrel-dúrral. Sokkörös svindli volt, ez most már kb. hivatalos. Nem kell sokat matekozni: rövid távon brutális szopás ez. Hosszabb távon viszont hatalmasat lehet vele nyerni. Már amennyiben kitart a szándék, a lendület és minden más, ami ahhoz kell, hogy egy ilyen elképesztő léptékű újrapogramozást végig lehessen vinni. A magam részéről nem tehetek mást, drukkolok. Hiszen ez olyan ügy, amivel kapcsolatban egyáltalán nem fontos, hogy közvetlen haszna kinek lesz belőle.