Ezt a szlogent mindig végtelenül bosszantó és cinikus dolognak gondoltam, és örültem, amikor végre visszavettek belőle. Juncker tegnapi pofonja – és egyben iszonyú béna politikai húzása – után viszont máris nem tűnik olyan cinikusnak a felszólítás.

Persze biztos sokan vannak, akik nevetnek, hogy végre, valaki lekevert egy taslit a Viktornak, de ezzel a diktátorozással és pofozkodással az Európai Bizottság elnöke leginkább annyit ért el, hogy egy borzasztóan látványos és jól kommunikálható tartalmat adott a tiszteletet a magyaroknakozás mögé, kvázi legitimizálva azt. Jó, hogy nem tette hozzá hülye szülő módjára, hogy nesze, csak hogy okod is legyen sírni. Ezek után nehezebb lesz vitatkozni, ha valaki azon akar lovagolni, hogy nem tisztelik a magyarokat az Európai Unióban.

Ráadásul pofozkodni, sőt, atyai taslit lekeverni egy ország vezetőjének poénból nem csak iszonyú béna diplomáciai húzás, bunkó dolog is.

Ezt az egész politikai önlehugyozást pedig Sailorripley fogalmazta meg a fenti remekművében, úgy látszik a gifes politikai elemzések aranykorában élünk.