Este szemlézte Inkei kolléga azt a Daily Mail-es listát a Premier League új Beckhamjéről, és máris itt az adekvát válasz. Az Angliában nyomuló franciák elszerényedhetnek gyorsan, van nekünk Magyarországon ügyeskedő székelyünk is. Aki ráadásul nem egy liga legjobb pasija.

Hanem egész Erdélyé!

Becze Tihamér egyébként egy remek gyergyói születésű jégkorongozó, aki Magyarországon nevelkedett kiskorában, majd visszament, Csíkba költözött, ettől a szezontól azonban ismét itt játszik, méghozzá Miskolcon, a Mol Liga-alapszakaszt megnyerő Jegesmedvéknél. Ebből a sikerből alaposan kivette a részét, ő a csapat legjobb magyarja és az egész bajnokság harmadik legponterősebb csatára. Nem véletlenül pörög ennyire, ha eljön az ideje, úgy tudni, majd magyar válogatott is szeretne lenni. Erre sajnos még várni kell pár évet, ugyanis a nemzetközi szövetség ostoba szabályai szerint aki egyszer már volt válogatott máshol – márpedig Becze volt, Romániában –, annak négy idényt kell lenyomnia új hazája versengéseiben.

Sebaj, meg fogja csinálni. Nagy kedvencem, úgyhogy drukkolok neki ezerrel.

Ennyike!