Klasszul sikerült Nagy “Tereskova” Kriszta feminista kiállítása, ahol több meztelen nőt látni, mint egy pornókongresszuson, és több komoly műélvezőt, mint a Vatikánban.

A legjobban a megnyitó előtti negyed órát élveztem, amikor bementem, hogy nyugodtan meg tudjam nézni a munkákat. A közönség ugyanis némán, templomi csendben, szinte ájtatos arccal kerigve nézte a műveket. Néha komolyan bólintottak, egyszer-egyszer közelebb hajoltak, hogy elolvassanak egy sort, és úgy ingatták a fejüket, mintha valami matematikai levezetés lenne. Ha az ember nem látta volna, hogy a sorok egy meztelen női test combjára vannak írva – ráadásul egy olyan meztelen női testére, aminek a gazdája ott állt kint a Liget Galéria előtti járdán –, azt hihette volna, hogy statisztikai táblázatokat szögeztek a falra az ismert kiállítóteremben.

Pedig szó sem volt erről. A kiállítás ugyanis jórészt irtó vicces, én egy csomót nevettem rajta. Amikor épp nem hatódtam meg vagy gondolkoztam el, mert az Úgy szeretnék beszélni veled, mint férfi a férfivel néha tényleg vicces, néha igen komoly vagy filozofikus, néha meg megható.

A közönség visszafogott komolysága azért is lepett meg, mert végül is egy ismert provokátor tárlatán voltunk, aki az utóbbi időben sikeresen borította aki a nagyközönség nem kis részét egyrészt az Orbán Viktor-os kiállításával,

másrészt azzal, hogy lendületesen visszacsapott Tóth Krisztina költőnőnek, amikor az álságosan értelmiségi körmondatokba csomagolva letérdelveszopókurvázta.

Oltai Kata sztárkurátor két sorozatot párosított össze: Nagy Kriszta fiktív, rajzos-szöveges szerelmi naplójegyzeteit, illetve – kétharmados többségben – olyan fotókat, amiken a művész üzeneteket, leveleket, gondolatokat, verseket és ikonikus szimbólumokat írt-rajzolt a testére.

A kiállítás nekem leginkább arról szólt, hogy milyen rohadt nehéz lehet normálisan csávóznia egy értelmes, kreatív, szókimondó és öntudatos nőnek. Mert a fellépésével vagy kiheréli a hagyományos szerepfelosztás miatt tőle megijedő fickókat, vagy kurvának nézik.

Ez a “vagy kurva, vagy szűz Mária, más lehetőség nincsen” felosztás konkrétan meg is jelenik a műveken. Az egyik legviccesebb – ugyanakkor megható és személyes – munka nekem pont a szűzmáriás volt:

A testére írt szövegekkel Nagy Kriszta a halálos komolyság, az önirónia és a röhögés között egyensúlyozva jár körbe egy rakás női – és férfi – alapkérdést. Mi vonz egy nőt a férfiban, és mi egy férfit a nőben?

Mit veszít a nő, ha úgy viselkedik, mint egy férfi? De miért ne viselkedne úgy?

Egyáltalán, miért csak a férfiaktól elfogadható dolog úgy viselkedni, “mint egy férfi”? Mi az, hogy “mint egy férfi” és “mint egy nő”?

Tényleg nincs más lehetősége egy nőnek, mint vagy csak dugni, vagy eltitkolni, hogy van esze és véleménye?

Advertisement

Egy rakás elvont kérdés, amiket kapásból gyakorlatiassá tesz, ha egy meztelen női testen vannak feltéve. No meg zavarba ejtővé is, ahogy a közönség egy részének reakcióin ez látszott is.

A kiállítás jól átgondolt, okos, látványos és változatos, annak is jó élmény lehet, akinek kőkemény genderkonstrukciók járnak a fejében, annak is, aki szórakozni akar, és annak is, aki valami szélsőségesen személyesre vágyik.

A végére pedig egy kis fej- vagyis seggtörő. Ki az ott a művész fenekén?

(Megnézhető a Liget Galériában, a Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor sarkánál)