Még sose láttam közelről Kerényi Imrét. Fehér folt volt. Úgyhogy mikor megjött a meghívó a Nemzeti Könyvtár új köteteinek a bemutatójára, regisztráltam, hogy megtekinthessem őt.

Épp, mint Vlagyimir Illiberálovics esetében, akinek néhány hete konkrétan a lábai elé heverhettem. Be kell vallanom, az orosz pasas érdekesebb és változatosabb élménynek bizonyult, de hát nagyobb is a jelentősége a világtörténelem szempontjából. Hogy miért nem figyelhettem meg még tüzetesen Kerényi Imrét? Hát, amikor demokratikus kártyázott a 90-es évek elején, még nem voltam újságíró, aztán mikor a második Orbán-kormány alkalmából a másik oldalon kapott roppant fontos feladatokat, már nem jártam ilyen rendezvényekre.

De nem akarnám túlhabosítani a dolgot, maradjunk annyiban, hogy Kerényi Imre perpill egy szürke zakós, szürke nadrágos, szürke nyakkendős ember, barna cipővel, csíkos inggel, a rá jellemző frizurával és teátrális gesztusokkal – közbevetőleg: 71 életévéből 10-et simán letagadhatna –, és ezúttal visszafogottan és barátságosan beszélt a 38–43. kötetekről, illetve fogadta az újságírók pár kérdését. (A fényképeim természetesen használhatatlanok lettek.)

Előtte még megbeszélte a szintén jelen lévő Szigethy Gábor irodalomtörténésszel privátim – kihallgattam őket véletlenül –, hogy annak idején a Michelangelók is gyilkolták egymást, de az utókor száz évvel később már csak azokra emlékezett, akik megcsinálták, felépítették.

Értelemszerűen gőzöm sincs, hogy mit mond majd a mi utókorunk – nem is fogom megtudni :( –, bár a száz év komoly időintervallumnak tűnik, és ez a sorozat első ránézésre nem emlékeztet a Dávid-szoborra vagy a Sixtusi kápolnára. Ám a jövő csupa rejtelem!

Ami a most bemutatott köteteket illeti, sok váratlanság velük kapcsolatban nem volt lejegyezhető: Az ember tragédiája, Németh László kétkötetes Égető Eszterje vagy Móra Ferenc egy kötetbe passzírozott három kisregénye milyen meglepetéseket nyújthatna? A múltkori Rejtő Jenőkben volt ilyen kraft – pláne, hogy A három testőr Afrikábant, a Piszkos Fred közbelépet és a Csontbrigádot maga a Miniszterelnök Úr válogatta ki –, de ezekben nem. Lehet, hogy érdekes, hogy Mórát meg Vidnyánszky Attila ajánlotta, ám annyira talán mégsem. (Viszont azt így utólag is meg kéne tudnom, ki tolta be a rendszerbe még 12. kötetnek Venesz József A magyaros konyha c. művét, ami minden tisztességes gasztroforradalmár gyűlölt ellensége.)

A népszabadságos Vári György a végén megkérdezte, egyrészt lesz-e később több női szerző, mint eddig, másrészt fognak-e ajánlani a sorozatba nemcsak jobbosok, hanem balosok is. Ezen a ponton óriási lehetőségek nyíltak minden magyar entellektüel előtt, benneteket is beleértve: Kerényi Imre közölte, hogy sokszínűek szeretnének lenni, és az egész projekt úgy horgolódik, mint egy társasjáték, és ajánljon csak mindenki, aki akar.

Tekintettel arra, hogy összesen 96-98 kötet lesz, melyek közül az utolsó 24-be rakják bele a kortársakat – akkor lesz majd izgalom! –, itt az alkalom: ajánljatok csak a Miniszterelnöki Megbízott Úrnak érdemdús szerzőket. Főként prózaírókat, mert azt is mondta, hogy a magyar költészet akkora, hogy nem nagyon fér el ebben a projektben. Sajnos hülye módon elfelejtettem megkérdezni, hogy hol kezdődik és hol végződik a kortársság, vagyis hogy pl. a 12 éve elhunyt Gion Nándor passzol-e a kategóriába. Mert én nyilván vele kezdeném.

Tartozok még annyival az eseménynek, hogy elmeséljem: a szintén friss Március 15-antológiát a fent szőrmentén már említett Szigethy Gábor irodalomtörténész mutatta be, aki tök lelkesen és színesen mesélt a neki jutott néhány percben 1848-ról és utóéletéről, ezért kedvem lett átlapozni a kötetet, meg is fogom tenni. A kedvenc mondatom ez volt tőle: "Az eseményeket mindig a kortársak látják a legjobban, és ők tudják a legjobban meghamisítani is." Mondta még azt is, hogy Petőfi volt az első kommunista – de ennek a szövegkörnyezetéről lemaradtam maflán, remélem, magából az antológiából kiderül, miért volt az a Sándor.

Advertisement

Maguk a könyvek továbbra sem szépek – sőt NAK kolléga, aki vizuális típus, azt mondja, hogy kifejezetten rondák –, ettől függetlenül fogyogatnak. Bár az erejük nem ebben van, állította Kerényi, hanem a tömeges ingyenes terjesztésben. Ott vannak minden könyvtárban! Hát jó.

[fotók: Nagy Attila/Cink]