Dave Grohl, a Foo Fighters énekese egy svédországi koncert közben esett le a színpadról, a második számnál tartottak. Grohl nem zavartatta magát, a földön fekve bejelentette, úgy néz ki, eltört a lába, és most hagyja, hogy kezeljék, de visszajön és befejezi a műsort.

Így is történt, az énekes körülbelül negyed óra múlva visszatért, miközben az együttes épp Taylor Hawkins dobos vezetésével az Under Pressure-t játszotta a Queentől. Grohlt a szám közben hozták be és ültették le a színpadon, ő pedig egyből beszállt az előadásba.

A rajongók pedig tegnap este óta az interneten istenítik Grohlt, amiért tényleg visszajött, és be kell vallani, ez tényleg elég menő dolog volt a részéről. Hawkins pedig azt is megígérte, hogy visszatérnek a városba, és adnak egy teljes értékű koncertet is.

Azért nem Grohl az első zenész, aki a második számnál eltörte a lábát.

via CNN, Loudwire, Telegraph