Nyakunkon a boldog új év, már egyet sem kell aludni, és beköszönt, és akkor koccintani fogtok. Mindenki pezsgőt hűt éjfélre, mivel azonban mi magyarok különös anyagból vagyunk gyúrva, ideje szakítanunk ezzel a kommersz hagyománnyal – és másikat teremtenünk, sajátot!

Ezt szerintem százszor leírtam már, mégis muszáj százegyedszer. Amikor az ember elkezd bort inni, előbb ilyen édes-félédes szarok kerülnek a poharakba – azok legalább nem savanyúak –, aztán a száraz vörösök és az illatos fehérek jönnek, majd a markáns fehérek, hogy a fejlődés következő szakaszában a nemes édesek kapaszkodhassanak a csúcsok csúcsára. A következő az, amikor már semmi sem számít, se szín, se cukortartalom, se egyszerűség, se bonyolultság, se filozófia, se ideológia, amikor csak az marad, hogy finom legyen a folyadék.

Na most. Lehet, hogy ezt soha nem fogják elhinni a széles néptömegek, de az van, hogy bár a magyar bor legfeljebb a magyar haza – maximum a nyelvterület – határain belül világhírű, ennek ellenére van valamink, aminél különbet sehol sem készítenek ezen a bolygón.

Ez a valami az aszú.

Tisztában vagyok vele, hogy sokan nem szeretik, talán, mert édes, talán, mert még a régi, gombás-dohos-kenyérhéjas-kommunista ízekre emlékeznek, talán, mert drága, talán, mert mit tudom én. Tőlem szokatlanul udvariatlan hevességgel sajnos azt kell mondanom ezeknek az embereknek: az aszút nem szeretni ha nem is hazaárulás, minimum orbitális butaság.

Advertisement

Tényleg nem sok minden van, ami magyar, és annyira csodálatos, mint az aszú. Nem is jut eszembe, van-e bármink még, ami felveszi vele a versenyt világszínvonal-szempontból.

Az aszú csoda.

A természet, a termőhely, a szőlőfajta, a hagyomány, a tudás, a kultúra, a rátermett ember olyan tökéletes-hibátlan összjátéka, amire büszkének kellene lennünk szakadatlanul.

Advertisement

Az aszú drága. Nem meglepő módon. Elkészíteni sem olcsó, nem is sétagalopp, nem adja magát minden évben, és mikor igen, akkor is rengeteget kell pátyolgatni. Ezzel együtt az utóbbi két, két és fél évtizedben több tucatnyi borász és borászat volt képes létrehozni ezt a csodát, és több palack pihen belőle a pincék mélyén, amennyit a kurva világ hajlandó meginni belőle.

Igen, a nemes édes bornak egyrészt nincs szezonja, másrészt hiába reméltük, hogy a minőség forradalmától egyenes az út a piaci forradalomhoz, a robbanás elmaradt, vagy legalábbis várat magára. Valljuk be (valljam be), mi sem (én sem) iszunk (iszom) aszút mindennap, sőt minden héten sem. Maradnak a sátoros ünnepek. A születésnapom, a karácsony, a szilveszter.

A szilveszter? Igen, a szilveszter! Miért ne?

Mi mással kezdhetnénk az évet – ha már, haha, ezt is megértük! –, ha nem a legfinomabb, a legmenőbb, a legvilágraszólóbb magyar itallal? Ami nem vedelésre termett, hanem arra, hogy egy, két vagy három jó korty felett elmerengjünk a jövőről azokban az első percekben? Ami semmivel sem kevésbé nemes, mint egy igazán pompás Champagne, és nemcsak pátosz van benne, hanem vidámság is épp elegendő, bárha a buborékokat nélkülözi is. Az, amit elmondtam róla, korántsem jelent semmi olyasmit, hogy köré gyűlve csodálni kéne őt áhítattal. Ugyan, dehogy. Csak szeretni kéne, örülni neki, hogy van, örülni, hogy a miénk.

Természetesen a pezsgőt sem állt szándékomban bántani.

Egyáltalán nem. A pezsgő is klassz. De a pezsgő nyári és reggeli ital. Nincs jobb, mint pezsgő mellett ülni egy májusi délelőttön Bern főterén, és nézni, ahogy jönnek-mennek a svájciak. Nincs jobb, mint Stockholmban az Östermalm vásárcsarnokban vagy Helsinkiben a Kappelli kávézóban pezsgős reggelit rendelni. Nincs jobb, mint a Drop Shopban elvadulni a borozás végére, és Champagne-nyal zárni az ámokfutást. Nincs jobb, mint egy egészséges otthoni vasárnap bontani egy Törley nyerset, Chateau Vincent-t, Szentesit vagy Kreinbachert. Nincs jobb, mint a színházban előadás előtt venni a büfében egy kétdecis Hungaria Extra Dryt, tudjátok, a kék címkéset (a pezsgő vele kezdődik). Nincs jobb, mint a nagyon nyári nyárban gátlástalanul proseccózni. Ez mind-mind fantasztikus, egyszer élünk – ha egyáltalán, ha képesek vagyunk rá –, le van szarva a pénztárca. Ez mind-mind fantasztikus – de ha van miből és kivel, ismételhető, sőt ismétlendő, rendszeresen, ahogy és ameddig belefér.

Advertisement

Az új év viszont csak egyszer köszönt be évente – ezt tartsátok szem előtt és tartsatok velem! Legalább most az egyszer. Aztán később gyakrabban, hátha adja majd magát magától.