Azt hitted, az a menő, ha eltalálod a céltáblába fúródott nyilvessző végét, és kettévágod a sajátoddal? Ne viccelj, erre bármelyik Robin Hood képes. Próbáld meg ugyanezt az ellenség feléd repülő nyilával eljátszani!

Lars Andersennek ez is megy. A dán íjász már korábban is lenyűgözte a világot a tudásával, de tegnap új videót töltött fel a YouTube-csatornájára. Legolas tényleg kötött mozgású mamlasznak tűnik hozzá képest.

Andersennek annyi a trükkje – már ha ezt trükknek lehet nevezni –, hogy nem a modern, sportként kezelt, egy helyben állva végzett íjászatból indul ki, hanem a fegyver eredeti harci és vadászfunkcióiból. A tanuláshoz korabeli, gyakran ókori és őskori szövegeket és ábrázolásokat vesz alapul.

A háton hordott tegez a filmvásznon remekül néz ki, de a való életben az első nagyobb ugrásnál kiszóródik belőle az összes nyílvessző. Úgyhogy aki jót akar magának, az az övébe tűzi a tegezt, a legjobbak pedig a kezükben tartják a többi nyilat is.

Az igazi íjászmesterek nem is az íj bal, hanem jobb oldaláról lőnek, és mindkét kezükkel ugyanolyan jól tudják használni a fegyvert. És még elkapni is tudják a feléjük kilőtt vesszőket.

Andersennek sem sikerült az összes trükk elsőre, de amit a videón mutat, az meggyőző, ha ennek a felét bármikor képes elvégezni, már akkor is fantasztikus harcos.

via Laughing Squid