Soha sláger nem futott be annyira hamar, mint a Nemzeti Összetartozás Dala, amit pár perc után a magyar internetezők része úgy dúdol, mint a Himnuszt. Ha nem ismernéd, ezt írta nekünk a kormány a Trianon-emléknapra, és azt szeretnék, ha június 4-én délután hatkor minden magyar állampolgár, aki ahol éppen van, egyszerre gyújtana rá egy csattanó maszlagból tekert, alkar vastagságú spanglira a Dalra.

Mi egészen biztosan énekelni fogjuk. De ennek a számnak a szövege legalább olyan jó, mint a zenéje. De nem lehetne még jobb? Mi lenne, ha fognád a hipnotikus kezdősort - Álmodtam egy barackfáról - és úgy folytatnád, ahogy a szíved diktálja? Para-Kovács Imre például így folytatta a Facebookon:

Álmodtam egy barackfáról

Kár, hogy ez egy munkatábor

Álmodtam egy barackfáról

Nem erről a szar országról

Mi másképp folytatnánk, mert nem szenvedünk annyira a fasizmustól, mint Para-Kovács Imre. De te hogyan folytatnád? Itt a kotta segítségül:

A barackfa-motívum egyébként nemcsak magával ragadó, de misztikus indítást is ad a dalnak. "Álmodtam egy barackfáról, ami alatt mindeki táncol." Aki már látott barackfát, sőt nagyon öreg barackfát is, az tudja, hogy a barackfa kicsi. Sose nő nagyra, alatta legföljebb a Barcelona törpe középpályássorából tudna mindenki táncolni, de ha taktikai okokból éppen center nélkül, 6 középpályással nyomják, akkor még ők sem.

Advertisement

Egyáltalán, mi akar lenni ez a barackfa? Mi van, ha nem is a növény barackra gondolnak a szerzők? Hanem mondjuk a kokira? Ha ez olyami, mint a híres pofonfa? Mi van, ha maga Orbán Viktor ül a fán és a nemzeti összetartozást erősítendő minden arra táncolónak lenyom egy kokit?