Igazából már megállapodtunk az oroszokkal a gázimportról - bökte ki a Parlamentben Aradszky András energetikai államtitkár. Miközben Orbán miniszterelnök magyarázata szerint igazából emiatt a gázsszerződés miatt fogadja most Putyint.

Orbán miniszterelnök az utóbbi időben azzal indokolta az egyre kellemetlenebb Putyin-látogatást, hogy az azért elkerülhetetlen, mert most jár le a hosszútávú gázsszerződésünk, és ha ő most nem köt újat az orosz elnökkel, akkor itt nem lesz fűtés meg ipari termelés. Csakhogy ez ebben a formában biztosan nem volt igaz. A hosszú távú gázszerződésünk ugyanis olyan konstrukció, hogy előre lekötöttünk egy fix mennyiséget, és ki kell fizetnünk az át nem vett gázt is. Amiből olyan sok gyűlt össze, hogy Magyarország még jó ideig elműködhet belőle.

Erről is kell persze tárgyalni, de ez már egészen más tészta, mint az Orbán által emlegetett új gázsszerződés, amire egyáltalán nincsen égető szükség. És egy első hallásra igen unalmas tegnapi képviselői kérdésből, illetve az arra adott államtitkári válaszból kiderült, hogy a színfalak mögött valójában már megállapodtunk az orosz féllel. Vagyis Orbán magyarázata tényleg totál fals.

A szocialista Tóth Bertalan gázügyi kérdésre felelte ezt második körben, már papír nélkül beszélve az államtitkár:

A 2015 végéig hatályos hosszú távú földgázszállítási szerződés nem jelent kockázatot, még abból a szempontból sem jelent kockázatot, hogy a nem átvett mennyiséget később tudja Magyarország esetleg lehívni. E tekintetben, azt kell mondanom, hogy egy ráutaló magatartással történt meg ennek a szerződésnek a hosszabbítása.