Túl lassú így a játék a mai gyerekeknek, mondja a gyártó. Én meg kimondom az igazságot: a Monopoly egy unalmas, béna játék, nem kár érte.

Megmarad ugyan a régi változat is, de a Hasbro új, Monopoly Empire nevű verziót hoz ki, amelyikben megszűnik a börtön. Azért, mert emaitt volt olyan hosszú a játékmenet, cella nélkül viszont átlag 30 percesre lehet lefaragni a játékidőt. Az Empiresben amúgy már nem telkeket, hanem márkákat kell felvásárolni.

Én sose értettem igazán a hisztit a játék körül, de gyerekként még eljátszottam vele. Aztán amikor nekem lettek gyerekeim, rádöbbentem a rettenetes valóságra: ez egyszerűen egy szar játék. Minden eldől az első pár körben, és ez a minden csak a szerencsén múlik. Ha jó telkekre lépünk az elején, jó menetünk lesz, ha nem, akkor halálra, vagyis ami még rosszabb, hosszú sorvadásra vagyunk ítélve. De ettől még további órákig kell játszanunk egy olyan partit, amiben az ügyességünkön, sőt a további szerencsénken sem múlik már semmi. Nem ismerek még egy olyan táblás játékot, ami ennyire hatásosan mutatná meg a gyerekeknek az anyagi boldogulás igazi titkát. Miszerint ha az életed legelején szerencsés körülmények közé kerülsz, akkor se lesz soha semmi bajod, ha egy tehetségtelen tök vagy. Ha viszont körön kívüli vagy, egy esélyed marad: ellopni a táblát.