Természetesen sehonnan. Hiszen csak politizálnak, és ha kicsiket mondanak, az nem hallatszik.

A menekültkérdésről beszélek megint, de gondolom, ezt eleve nem volt nehéz kitalálni.

Advertisement

Pro primo először. A menekültkérdés – nem győzöm hangsúlyozni – komoly kérdés, amire európai és globális válaszokat kell találni minél előbb, és mit ad isten, ezen a héten is ilyeneken törik a fejüket egyes, az elmúlt időszak eseményeinek tükrében kompetensnek sajnos csak mérsékelten tűnő döntéshozók. Ilyenek jutottak nekünk, nincs mit tenni, ezen most ne búslakodjunk. A küszöbön álló veszekedésben amúgy Orbán Viktor is részt fog venni, hálistennek, nem is tudom, nélküle juthatnának-e valamire.

Pro primo másodszor. Erről annyiszor pofáztunk és hisztériáztunk itten – most nemcsak a posztokra, hanem a kommentekre is gondolok, haha –, hogy kirojtosodott a szánk, de mindig muszáj újfent megjegyezni: a magyar kormányzati kampánynak is köszönhetően csomó mindenki megvadult, üvöltenek, mint a sakál, néha igazat, néha félelmetes butaságokat.

Pro primo harmadszor. Annyira okosak és tévedhetetlenek mi sem vagyunk, előfordult, hogy bizonyos jelenségek jelentőségét alul- vagy felülbecsültük. Ezért sem jó nagy arcot növeszteni.

Advertisement

Pro primo negyedszer. Miközben a menekültkérdésről ugatérozunk, egyvalamit sehogy sem lenne szabad figyelmen kívül hagynunk. Azt, hogy a nagy szavak nem arra valók, hogy illusztrálják az igazságot, és még csak nem is arra, hogy azokat a híres megoldásokat minél előbb megtalálják a segítségükkel. Vagy megtaláljuk. A nagy szavak nem a szituációk körülírására-értelmezésére valók, hanem az érzelmi feszültség fokozására. Amikor a politika ilyeneket használ, a célja egyértelmű – hadd ne magyarázzam, nem vagyunk az óvodában –, és amikor a publicisztika ugyanezt teszi, ezeknek a céloknak az elérését szolgálja. Akár akaratlanul is.

Pro primo ötödször. Az ilyen végletekig fokozódott nemzetközi helyzetben és hangulatban – lehet, hogy sokkal többet hallok és olvasok erről a kelleténél, de most már gyakran úgy érzem, hogy háborús pszichózis van kibontakozóban, hogy rohadna meg – nem elkerülhető, hogy a nagy szavakra még nagyobb szavakkal tromfoljanak a hajlamosak. Így ütik fel a fejüket azok a víziók, amelyek iszlamista Európát, Egyesült Európai Emírséget, kalifátust tartalmaznak rövid távon, és kultúránk halálával ijesztegetik a félénk és bizonytalan állampolgárokat. Hogy Rogán Antal ilyeneket mond a Pasa Parkból, abban semmi emberfeletti nincsen, hiszen azt hiszi – mondták is neki ezt a főnökei –, hogy ez a dolga. Hogy nem hajlandó tudomásul venni – nemcsak ő, senki sem –, hogy a tűzzel játszanak, az persze szomorú, de magától nem múlik el.

Pro primo hatodszor. Valamivel nagyobb baj, hogy nemcsak az emberek reszketeg idegein zongorázó politika bonyolódott bele az olcsó, mégis hatékony katasztrófa-forgatókönyvek felmondásába és népszerűsítésébe, hanem az úgynevezett szélesebb közvélemény is. Hátborzongató ostobaságokkal van tele ezen a vonalon az internet, és ez nem sok jót árul el intellektuális színvonalunkról és mentális egészségünkről. Úgyhogy mondom még egyszer: a háborús pszichózist szabadon engedni és felhasználni veszélyes és cinikus dolog.

Pro primo hetedszer. Oké, hogy naponta több ezer, évente több százezer menekült – a felük, ha jól láttam a legutóbbi adatokat, migráns – érkezik Magyarország határaihoz, és ez piszok nagy kihívás. Eközben azonban arról sem szabadna megfeledkezni, hogy pl. a szíriai polgárháború elől menekülők nagy részének esze ágában sincsen elhagyni a hazáját vagy annak környékét. Egyelőre szó sincs arról, hogy az új Szíria Németország, az új Afganisztán meg Magyarország területén lesz. Ez, amit látunk, nem népvándorlás, hanem a történelem pillanatnyi kudarca. Hogy a legnagyobb felelősség kiket illet amiatt, hogy a káosz bekövetkezett, azt egyszer majd le lehet játszani talán. De ami fixnek látszik, az az, hogy fél szívvel és fél gőzzel képtelenség rendbe tenni bármit is. Azt ugyanakkor, hogy mi lesz – tíz, húsz, harminc év múlva –, nem tudhatja most senki. Egyetlen politikus vagy publicista sem. Aki azt állítja, hogy igen, hazudik, sőt mi több, az esetek többségében szándékosan csinálja.

Pro primo nyolcadszor. Okosnak csak utólag lehet lenni. Előre csak pofázni lehet, felelőtlenül. Azoknak, akik ezt teszik, szavukat se higgyétek. Akik csak nagyokat bírnak mondani, azoknak se higgyetek. Különben bele fogtok hülyülni teljesen, ahogy ez sokakkal már meg is történt. Száz százalék, hogy nem éri meg. Hiszen hát muszáj adni még egy kis esélyt a józan észnek.

Fotó: Balogh Zoltán/MTI