Viccelődtünk eddig is – főleg mémek formájában – az irtózatos férfierőt sugárzó Putyinon. És tessék, még rá sem lépett a magyar földre, de Bayer Zsoltnak máris olyan nyilvános erekciót okozott, hogy egy mozdulattal a maistreambe emelte a melegprózát. Vagy inkább költészetet?

Nem találok semmi különöset két csókolózó férfiben. De ez nem volt mindig így. Máig emlékszem, mennyire meghökkentem a nyolcvanas évek legvégén, mikor valami hely pultjánál egyszer csak szenvedélyesen smárolni kezdett két bajszos. De van mentségem, a Kádár-rendszer szexuális prüdériájában nőttem fel.

Ja k vam pisu

Na, ugyanezt az érzést éltem át újra, amikor elolvastam Bayer "Tatjána" Zsolt erotikus levelét Putyin–Anyegin elnökhöz.

Advertisement

Az írás műfaja homoerotikus fan fiction, a témája egy igazi, erős férfi, aki odavág a puhányoknak, akire fel lehet nézni, keménysége, sőt merevsége miatt. Akiről egymás kezét fogó kadétok és egy vizelő nagypapa jutnak az ember eszébe, egy olyan nagypapa, akinek a vizeletét marcona katonák isszák. Egy egyszerre vad, de érzelmes, nagybetűs Férfi, aki forgószélként teperi le az ember testét és lelkét. Akivel el lehet mélázni – mélyen! – egymás bánatában.

Ez egy olyan írás, amelyikre San Francisco Castro negyedének bármelyik fétislap-szerkesztője csettintene. A magyar irodalomtörténész szakma is csettinthet, egyszerre lett magyar Allen Ginsbergünk, Walt Whitmanünk, Szapphónk, Puskinunk.

Én olyan férfi vagyok, aki nagyon tudja értékelni más férfiak vonzerejét. El is ábrándozom néha, milyen lehet úgy igazán megölelni egy férfit. Erre jön Bayer Zsolt, és nyilvánosan, írásban megteszi. A szó rossz, frusztrált értelmében vagyok irigy.

Advertisement

Ráadásul – ennyi sor kellett hozzá, hogy be merjem vallani – féltékeny is vagyok, mert ezt a Bayer-cikket lényegében én akartam megírni. Az volt a tervem, hogy ma délután elmegyek a Parlamentbe, a lehető legközelebbről megfigyelem Vlagyimir Vlagyimirovicsot, és megírom, hogy tényleg olyan állati erős-e a szexepilje, mint a fotókon és híradófelvételeken. De lekéstem, már nem kaptam helyet, így bennem maradt egy erotikus himnusz.

Zűrzavaros érzéseimet csak egy Szapphóból és Bayerből táplálkozó prózaverssel tudom most enyhíteni.

Tatjána levele Vlagyimirhoz

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan
szakadós ma a szál –
vágy nehezül rám;
mert a sudár, szép Aphrodité letepert!
Szerető, szerető
kell ma nekem már!

És nem gondoltam, hogy egyszer még leszek olyan bátor, hogy várjam önt.

Most várom önt.

Mert most önnek van igaza.

Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk.

Önnek van igaza majdnem mindenben.

S amikor a díszlépést verő kadétoknak be kell venniük a kanyart, az egymás mellett állók menet közben egy pillanatra észrevehetetlenül összeakasztják a kisujjukat, hogy egyenesen tudják tartani a sort.

Az a pillanat nekem Oroszország, Elnök úr.

Tudja, Elnök úr, én azért félem önöket.

Aztán később egy kicsivel egy tatárképű orosz katona majdnem agyonlőtte nagyapámat, mert észrevette, hogy belepisil a vécébe. És kiderült, hogy a tatárképűek akkor már vagy egy hete onnan ittak.

De most önöknek van igazuk, Elnök úr, majdnem mindenben.

És pontosan annyira gyűlöltek engem akkor, amikor gyűlöltem a Szovjetuniót, mint most gyűlölnek, amiért szeretem Oroszországot, és igazat adok önnek.

Ön nem hagyta Oroszországot. Erőssé tette. Orosszá szerette és megtartotta. Ennél többet, nagyobbat nem tehetett volna.

Hogy elmélázhassunk örökre egymás igazi, mély, megfejthetetlen bánatában.

Bayer cikkét Orosz Péter is elolvasta – ez volt élete első Bayer-cikke! – , a reakciója itt van.