Ezért olyan csodálatos ez a videó. Jól esik néha a rendőrnek drukkolni, főleg ha egy Ferrari átmegy a lábán bírságolás közben, amitől törvényes keretek között durran el az agya.

A new yorki rendőrök amúgy sem túl barátságosak, nem is tudom, hogy gondolhatta ez a férfi (sokan Khalid Bin Sultan Al Saudnem szaudi herceg unokájának gondolták), hogy beszáll a Ferrari 458-asába és elhajt, miközben egy rendőr éppen bírságolja.

Advertisement

Miután finoman ráhajtott a hivatalos szerv lábára, a tiltott helyen való parkolásból és különböző matricák és az elülső rendszám hiányából egyszer csak járművel elkövetett hivatalos személy elleni erőszak lett (vagy valami hasonló). Perverz bizsergés fogott el, amikor a rendőr ráütött az ablakra, majd odacsapta a közel 67 millió forintos autó ajtaját a mellettük álló taxi oldalának. Ezután már csak a hasamat simogatva néztem a fejleményeket.