Ma, vasárnap népszavazást tartanak az oroszbarát szeparatisták Donyeck és Luhanszk megyékben a régiók Ukrajnától való függetlenségéről. Ne rendes, európai értelemben vett népszavazást képzeljetek el, hanem valami olyasmit, ami a Krímen történt.

Katonai jelenlét mellett, polgárháborús helyzetben, a nemzetközi jog keretein kívül amúgy sem lehet rendes függetlenségről szóló népszavazást kiírni, annak fényében pedig nem sok jóra számíthatunk, hogy a Krímen bizonyíthatóan manipulálták az eredményeket. Hivatalosan sem a nemzetközi megfigyelők, sem az urán választási bizottság nincs jelen, mivel a kijevi hatóságok nem ismerik el a szeparatisták által kezdeményezett referendumot.

Roman Ljahin, az április 7-én kikiáltott "donyecki népköztársaság" választási bizottságának elnöke elmondta, hogy az igenek többsége nem dönti el, hogy a donyeckiek Ukrajna része maradnak -e vagy sem. Szerinte egy esetleges győzelem csak erkölcsi felhatalmazást adhat a népköztársaság képviselőinek a nép elégedetlenségének kifejezésére, illetve legitimálhatja a "donyecki népköztársaságot" a nemzetközi közösség előtt.

Nekem már az is furcsa árukapcsolás, hogy egy szervezet egy más ügyben kiírt népszavazáson keresztül akarja legitimálni a hatalmát, persze az én demokratikus jogérzékem itt már kevés az értelmezéshez.

Mit tippeltek, mi lesz a végeredmény?

[MTI, kép: AP/Darko Vojinovic]