Látványosra sikerült az új Csillagok háborúja második előzetese, jókor jött, éppen volt időm túltenni magam a háromágú fénykard okozta megrázkódtatáson. Sok részlet tetszik, pár nem, de most sokkal jobban érdekel a film, mint amennyire tartok tőle – nem úgy, mint novemberben.

Persze egy előzetes alapján még nem lehet biztosat jósolni, nem is akarok, viszont néhány dolog eszembe jutott a trailerrel kapcsolatban.

Oké, a Halálcsillagot belülről felrobbantani is menő dolog, de egy óriási, rozsdásodó űrhajó hajtóművében repkedni sem piskóta. Főleg, ha az a Csillagromboló már egy ideje a homokban rohad. Alapból a háború utáni, posztapokaliptikus filmeket idéző látvány nagyon közel áll a szívemhez, a Tatooine-nak van valami Mad Max-es életérzése, és ez jó.

A birodalmiak viszont pont hogy ki vannak csípve, talán túlságosan is. Mindenesetre az új egyenruhák, űrhajók, rohamosztagosok tetszenek, leszámítva a logójukat. A háromágú fénykardon túltettem magam, ezt írtam is, de mióta bebizonyították, hogy még hasznos is lehet, kifejezetten érdekel a koncepció. Az új főgonosz sisakja szerintem nem valami karakteres, de asszem, az a kard épp elég.

Darth Vader koponyára emlékeztető, szétégett sisakja marha jól néz ki, de remélem – nem ez lesz a Fontos Tárgy, amiért mondjuk mindkét oldal harcol, mert a segítségével óriási hatalomra tehetnek szert. Vagy azért, mert annyira beleivódott az Erő, hogy csak na, vagy azért, mert benne maradt egy mikrochip, csomó fontos adattal.

Előkerül Anakin Skywalker régi fénykardja is. Illetve lehet, hogy ez már Darth Vader fegyvere – a két kard markolata hasonló –, akármelyik is, kíváncsi vagyok, honnan ásták elő. Az előbbi Felhővárosból zuhant le Luke levágott kezével együtt, a másikkal a Halálcsillagon történt valami hasonló, csak azt Vader robotkeze szorongatta.

Nagyon úgy néz ki, hogy az akciójeleneteket, de legalábbis az űrcsatákat rángatózó, hirtelen bezoomoló kamerák követik, amit én kifejezetten sajnálok, az ilyen megoldások csak felhívják a figyelmet arra, hogy kamerán keresztül látjuk az eseményeket, és hajlamosak kilökni a nézőt a film világából. Nem véletlenül van ezeknek dokumentumfilmeket idéző hatásuk, utoljára a Battlestar Galacticában bírtam. A víz fölött suhanó X-szárnyúak továbbra is tetszenek.

Advertisement

A Millenium Falcon meg fürgébbnek és laposabbnak tűnik, mint eddig bármikor. Tudom, hogy ha nagyon gyorsan cikázva repülnek a vadászgépek, az menőbb, mint egy komótosabb űrcsata, amilyen az Új remény végén volt, de azért az nevetséges, hogy az Ezeréves Sólyom már nemcsak a leggyorsabb, de a legjobban manőverezhető gép is galaxisban.

A három új főszereplő igazából hidegen hagy, ahogy az új focilabda-R2D2 is inkább csak szemöldökráncolásra ingerelt. Igazság szerint én sosem bírtam az idióta C-3PO és R2D2 párosát, nem kell még egy vicces robot.

A videó alatt Luke monologizál egy sort a családját átjáró Erőről, amivel nem mond újat, sokkal izgalmasabb, hogy végre láthatjuk az öreg Han Solót.

Aki azért egy kicsit szomorú látvány.