Elolvastam az interjút Stumpf Nórával, aki beperelte a TV2-t a valóságvetélkedőben történtek miatt. Íme a legkeményebb vádjai.

Az interjúban az a legérdekesebb, ami hiányzik belőle: szó sem esik arról, hogy miért nem jelenette fel az őt kis híján megerőszakoló játékostársát, Gábort, pedig még fel is idézi, hogy a műsor óta egyszer találkoztak, és a férfin úgy látta, hogy berezelt attól, hogy bepereli.

Stumpf Nóra azért pereli a tévécsatornát, mert megalázó helyzetben mutatták, és a műsor azt sugallta, mintha az erőszakoskodás hozzátartozna a férfi-nő kapcsolathoz.

Ezek a legkeményebb állításai a TV2-ről, amikre a csatorna, azt ígérték, délelőtt reagálni fog:

  • A négyperces vágott, illetve a később bemutatott háromnegyed órás ágyjeleneten kívül léteznek olyan nem vetített jelenetek, amikben szintén durvaság található. Ezeket nem mutatta be a Tv2, és van olyan durva jelenet, aminek nem Gábor, hanem más férfi a másik szereplője.
  • A Gábor-eset előtt a műsorban előfordult vele “hasonló helyzet”, amikor nem kapott segítséget a tévésektől.
  • A szerkesztők lenézték a játékosokat, akik úgy tudták, hogy a hátuk mögött idiótának, agyhalottnak, gyökérnek és hasonlóknak nevezték őket.

Aztán azt is mondja Nóra, hogy egy szerkesztő javasolta és adta a szájába a bemutatkozó mondatait: “szükségünk van arra, hogy átgázoljunk másokon, és így elérjük céljainkat”.

Ezeket mondta a szerződéséről:

  • Csak márciusban kapta meg a korábban aláírt szerződését.
  • Egyedül kellett, jogi segítség nélkül aláírnia az 50 oldalas dokumentumot.
  • Ügyvédje szerint jogellenes, hogy a szerződésben vállalni kellett, nem indítanak pert a TV2 ellen.

Nóra legérdekesebb teóriája az, hogy a versenyzőknek direkt keveset adtak enni, hogy esténként hamarabb berúgjanak és így könnyebben alakuljanak ki konfliktusok. De ő maga a szándékos éheztetés hatására 5-6 kilót hízott.

Advertisement

Az interjú vége az, hogy Nóra szeretne végre egy normális párkapcsolatot. Az interjú szenzációja viszont az, hogy a szerzője, Szőnyi Szilárd, a magyar homoszexualisztika babérkoszorús professzora nem buzizott benne!