Dodó kacsa csak kezdetben volt elmebeteg, később a becsvágy hajtotta, Tapsi Hapsi sem szimplán őrült, csak akkor szúr ki valakivel, ha provokálják. Itt egy rövid, de remek dokumentumfilm arról, hogy miért olyan vicces Chuck Jones rajzfilmsorozata.

Ahhoz, hogy a Bolondos dallamok poénjai működjenek, a nézőnek egy feltételezést kell tennie, hogy a logika szerint mi fog történni. Persze a logika csődöt vall, illetve egy másik rajzfilmes logika lép működésbe, ez lesz a humor forrása. A feltevésbe a szereplők, történetek jól ismert és következetesen kezelt jellemzői, kötelező elemei is belekerülnek idővel – mindenki tudja, hogy a Prérifarkas masinái úgyis ellene fordulnak. Jones ezeket a poénokat is tovább tudja építeni, például úgy, hogy a rosszul működő gépezet a képernyőn kívül lapítja össze a Prérifarkast, és a csattanást hallva pontosan tudjuk, hogy mi történt.

Ráadásul a gegek nemcsak önmagukban, a Bolondos dallamok világán és őrült logikájának kontextusában működnek. Rengeteg poén a való életből származik, működő viselkedési formákat gúnyol ki, például amikor a nagy és félelmetes kutya, aki minden valószínűség szerint valami disznóságot követett el, balettruhában táncol, hogy hízelegjen a gazdájának.

via Sploid