Például amikor Csepregi Évával és Kudlik Júliával zsűrizett a terítési versenyben. Igen, ez nem ma volt.

Amikor Fekete György még nem egy közpénzzel kitömött akadémia élén felügyelte a magyar művészeti életet, az Iparművészeti Vállalat (IDEA) művészeti vezetőjeként zsűrizett terítési versenyeken.

Az 1986-os versenyt a Főzőcske című műsorban örökítették meg, és tavaly került fel a Nemzeti Audiovizuális Archívumba ugyan, de mi is csak most láttuk, miután Mlleboleynanna rászabadította a Tumblrt (most látom, hogy Lakner Zoltán is tavaly már összeakadt vele egyszer). Sajnos a NAVA oldaláról nem lehet beágyazni videót, úgyhogy ide kattintva tudod végignézni, de nagyon megéri.

Ha nincs időd rá, hogy a teljes félórás adást végignézd, pár perc is elég: már az se semmi, ahogy az elején Csepregi Éva énekli a Jojó című slágerét a gyerekeknek, majd jön maga a terítési verseny, csodálatos zsűritagokkal, köztük a Magyar Úttörők Szövetségének képviselőjével és a Sasad TSZ művészeti vezetőjével.

Majd jön az őrülten izgalmas verseny (a szabályokat az Amfora háziasszonya ismertette), melynek végén Fekete György (aki már itt is egy komoly, protestáns egyházfira emlékeztet, és majdnem pont úgy hangsúlyoz, mint Lezsák Sándor) ismerteti az eredményt. Elégedetten nyugtázza, hogy “a megterített asztalok döntő többsége igen színvonalas”, ami “nem tudni, hogy otthoni terítés vagy szakköri munka eredménye”, és a legszebb ez az összegző mondat magáról a versenyről:

A családban kifejlődő ön- és egymás megbecsülését segíti elő, tehát olyan, mindennapi körülmények között is gyakorolható, esztétikai ismereteket közöl és tudatosít, amelyet más körülmények között is gyakorolhatnak.

A végén aztán egy másik illetékes arra a következetésre jut, hogy meg kell adni a kultúráját az otthoni étkezésnek. És akinek ez még nem lenne elég a Kádár-nosztalgiából, annak ott a tempura receptje.