Kirzbegisztánt a New York Times helyezte fel a térképre, amikor egy cikkben véletlenül összemosta Kirgizisztánt és Üzbegisztánt. A közép-ázsiai kamuország azóta életre kelt, van zászlaja, Twittere, nemzeti étele – és publicisztika arról, hogy ez az egész nem is vicces.

A cikk Tommy Caldwell amerikai sziklamászóról szólt, aki 2000 nyarán Kirgizisztánban kirándult, és három társával együtt elrabolta őket az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom két fegyverese. Hatnapos kálváriájukból Caldwell mentette ki őket, amikor egy sziklafalon a mélybe rántotta az egyik fegyverest (később kiderült, hogy túlélte), amíg a másik elment elemekért a rádióba. Ebből lett aztán 15 évvel később Kirzbegisztán.

A cikkíró mentségéül szolgál, hogy Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tádzsikisztán mesterségesen túlbonyolított, enklávéktól hemzsegő határvidéke, ahol Caldwellék kirándultak, tényleg kartográfiai káosz, egyedül Banglades és az indiai Nyugat-Bengál határa átláthatatlanabb. Ettől persze Kirzbegisztán még nem létezik – kivéve az azonnal elszaporodott tréfákat, mert azokban igen: nemzeti étele, zászlója, Twittere és gazdasági mutatói is lettek az újonnan született országnak. Toomas Hendrik Ilves, Észtország tréfás twitjeiről ismert elnöke már a diplomáciai kapcsolatok felvételét is megpendítette.

Létezik viszont a derogatív sztánozás, amit a Borat óta talán nem kell részletesebben bemutatni. A helyszínen soha nem járt nyugati újságírók képtelenek különválasztani ezt a hat, egyébként eléggé különböző országot. Talán csak Afganisztán van meg, de arra végül is el lett szórva egybillió dollár, annyiból már meg lehet tanulni a nevét. A sztánság a távoli, elmaradott, bizarr, de leginkább csak nem ismert közép-ázsiai porfészkek szinonimája. Ez érthetően zavarja például az ásványkincs-milliomos Kazahsztán elnökét, aki tavaly felvetette, hogy meg kéne szabadulni ettől a kolonctól, és Kazahsztánt átnevezni Kazah Nemzetre.