A Pet Shop Boys a budapesti koncertjén bárki megbizonyosodhatott róla, hogy a szintipop nemhogy nem ciki hatvanévesen, hanem egyenesen őrülten menő. És újra itt volt az alkalom megdöbbenni, milyen rengeteg slágert írtak ezek kevesebb, mint egy évtized alatt.

Neil Tennant ugyanis három nappal a koncert után lesz hatvan, ami ijesztően nagy számnak tűnik az ő esetében: a nála egy jó évtizeddel idősebb Mick Jaggert már volt alkalmunk megszokni a színpadon, annál is inkább, mert az utóbbi egy-két évtizedben igencsak öreges rockzenét csinál a zenekara.

Advertisement

Ezzel szemben a Pet Shop Boys még mindig friss: a legutóbbi lemezén is vannak számok, amelyek nem lógnának ki valami veretős dj-szettből, a slágereik sem tűnnek megkopottnak (ellentétben több kortársukkal), még akár lehetne valami reneszánszuk a fiatalabbak körében is, ehhez képes a közönségben alig látni 25 év alattiakat, deresedő halántékot vagy éppen kopasz fejeket viszont bőven, sőt még nyugdíjas korú nézőket is. Még én is fiatalabbnak érezhettem magamat az átlagnál, és ez végül is jó.

Sőt, ha belegondolok, hogy a Pet Shop Boys lépett fel már Kapcsolat-koncerten is a Felvonulási téren, akkor pláne nem olyan meglepő, hogy a Parkot nem teljesen megtöltő közönség jó része ránézésre akár egy Bikini- vagy egy Magna Cum Laude-koncertre is jöhetett volna. De milyen jó, hogy mégis erre jöttek! Abban viszont biztos vagyok, hogy a Pet Shop Boys-turnén érintett nagyvárosok közül Budapesten volt az egyik leginkább normcore közönség.

Advertisement

A négy évvel ezelőtti, Zamárdiban látott koncerthez hasonlóan most is rendes show volt, vetítéssel és két szuper táncossal, akik általában szürreálisan idióta jelmezekben és maszkokban ugráltak a hőségben, de Tennant és Chris Lowe is átöltöztek párszor. A setlistbe pedig ügyesen becsempésztek pár számot a legutóbbi lemezről, de pontosan tudták, hogy a közönség a régi slágerekre jött.

És azokból volt bőven: hogy mást ne mondjak, a végén az It's a Sin, Domino Dancing, Always on My Mind trió zárta a rendes műsort, és akkor még csak utánuk jött a Go West. Miközben olyanok maradtak ki, mint a Heart, a What Have I Done to Deserve This?, a Being Boring, a So Hard vagy a Se a vida e, sőt őszinte bánatomra az új lemez legjobb száma, a Love Is a Bourgeois Construct is. Mégsem voltam csalódott.

Lehet, hogy a Pet Shop Boys az utóbbi húsz évben már nem annyira releváns, mint azelőtt, de azon kevesek közé tartozik, akik mindig ügyelnek arra, hogy adjanak valami pluszt, noha azt is megtehetnék, hogy ötévente turnéznak egyet kizárólag a régi slágerekkel. Most viszont rá kellett jönnöm, hogy az Integral és a Fugitive is milyen jó szám a 2006-os lemezről, a Thursday meg még annak ellenére is tök jó sláger az újról, hogy beleerőltettek egy aktuális "meg sem ismerném a metrón" sztárt, Example személyében.

Tennant azt is el tudta hitetni velünk, hogy tényleg élvezi a fellépést, sőt, meglepődik az üdvrivalgás intenzitásától. És ilyenkor tényleg lényegtelen, hogy egy olyan zenekarról van szó, amelyet az angolszász kritika az intelligens szövegvilág miatt is szeretni szokott, mert a népszórakoztatáshoz legalább ennyire ért a Pet Shop Boys, és ez olyan ritka párosítás, hogy hirtelenjében nem is tudnék hasonló példát mondani.

Fotó: Getty Images/Jason Kempin