Senkinek nincsen bizonyítéka semmiről, úgyhogy a porban puffant Hujber Ferenc botrányos júliusi nyilatkozata, hogy vette az érettségit és csalta a diplomát.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a júliusi frenetikus interjúja után Hujber Ferenc futóbolond, vagy csak egy ember aki sületlenségeket talál ki azért, hogy ne kelljen kimondania kellemetlen igazságokat. Egy dolog biztos volt, könnyebben árulta el azt, hogy vette az érettségijét és csalta a diplomáját, mint azt, hogy talán megcsalta a feleségét. Most viszont lezárult a nyomozás és úgy néz ki, megtartják a diplomát annak ellenére, hogy a papír szerinti középiskolájában semmi nyom nem utal rá, hogy odajárt.

Advertisement

A Bors szerint az Eötvös József Gimnáziumban ugyanis nincsen papír arról, hogy diák vagy érettségiző lett volna, igaz, akkoriban működött esti gimnázium is, amiből viszont egy dokumentumot sem őriz az iskola. A Színművészeti Egyetemen pedig nem találták meg az eredeti szöveget, amiből Hujber másolhatta volna a diplomamunkáját, úgyhogy ennyi volt a vizsgálat.

Mivel Hujber Ferencről van szó, most erről az egészről is sikerült kipréselnie a Borsnak belőle egy TOTÁL KÉSZ bekezdést:

Nem találták, mert a nyolcvanas évek előtt született szakdolgozatokat valószínűleg megsemmisítették. Mérhetetlenül szomorú, hogy ebben az országban következmények nélkül meg lehet ezt tenni. Nem titok, ez az egész részemről provokáció volt. Érdekelt, hogy én is megúszhatok-e egy ilyen ügyet. Kíváncsi voltam, lesz-e következménye ennek a botránynak. Gusztustalan ez az egész, ami az országot jellemzi. Minden magyar állampolgár nevében kikérem magamnak, hogy ez megtörténhet ma Magyarországon! Nagyon sajnálom ezt az egészet, egy csöppet sem tudok örülni ennek.

Kösz a jószándékot, Feri, de az interjút nem egy kereszteshadjárat volt az ország igazságtalanságai ellen, hanem egy alfakan szerencsétlen hülyeségei.